Nyitókép: MTI Fotó: Sóki Tamás

Kiderült, mikor és hogyan dönt a kormány a szakrendelők állami kézbe vételéről

Infostart
2022. december 1. 18:16
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülésén elhangzottak szerint nyilvános lesz, mely területek esetében mikor veszi át a mentőszolgálat az ügyeleti ellátást.

Mint arról az Infostart is beszámolt, szerdán a Fővárosi Közgyűlés mondta ki egyhangúlag, tehát a fideszes képviselők támogatásával, hogy hagyják meg a járóbetegellátó szakintézményeket az önkormányzati tulajdonban.

Csütörtökön az egészségügyi törvényjavaslat bizottsági vitájában került szóba ismét a szakrendelők kérdése. Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában Gy. Németh Erzsébet (DK), Jámbor Adrás (Párbeszéd) és Kanász-Nagy Máté (LMP) is szakrendelők sorsával kapcsolatban fogalmazta meg aggodalmait, azt firtatva, mi a terve azokkal a kormánynak.

Erre válaszolta Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, hogy nincs még döntés az állami kézbe vételről. A rendelet célja, hogy megmaradjanak ezek az intézmények, mivel az energiaárak emelkedése gondot okoz nekik. A rendelkezés csak a téli időszakra vonatkozik - jegyezte meg.

A szakrendelőkről közölte, a kormány nem döntötte el, hogy állami kézbe veszi-e a szakrendelőket,

előbb felméri azokat, majd március környékén születhet róluk döntés.

A hvg.hu tudósítása szerint azzal kapcsolatban, hogy a törvényjavaslat szerint a gyakran elfekvőnek nevezett kórházi osztályokról szakápolási központokba helyeznék át a betegeket, akiknek ott magasabb díjat kell fizetniük, ellenzéki kérdésre válaszolva azt mondta az államtitkár:

azokon a helyeken jobbak a körülmények, azt kell megfizetni.

Takács Péter, a tárca egészségügyi államtitkára az MTI összeállítása szerint arról beszélt, hogy annak, akinek az egészségügyi állapota olyan, hogy nem tudja a szociális ellátást vállalni, továbbra is biztosítják a kórházi ellátást.

A bizottság az egészségügyi törvényhez elfogadott egy olyan módosító indítványt, miszerint a már létező praxisközösségek tevékenysége járóbeteg-szakellátási szolgáltatásokkal bővülhet.

Egyértelműsítették azt is, hogy az ügyeleti ellátás átalakításának végdátuma 2024. február 29., azt megelőzően fokozatos lesz a feladatelvállalás.

Az egészségügyért felelős miniszter 30 nappal előre közzéteszi, mely területek - jellemzően vármegyék - esetében veszi át a mentőszolgálat az ügyeleti ellátást.

Lehetőséget biztosítanának arra is, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló az őt foglalkoztató intézményben - engedéllyel - végezhessen olyan egészségügyi tevékenységet, amire a szolgálati jogviszonya nem terjed ki. Példaként a dialízisellátást és a koraszülöttmentést említi az indokolás.