Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Hármas járvány lehetőségéről beszélt a közismert virológus

Infostart
2022. november 24. 09:33
Boldogkői Zsolt virológus szerint a közeljövőben a koronavírus mellett az influenza és az RSV is nagy számban okozhat megbetegedéseket.

Az Indexnek nyilatkozott Boldogkői Zsolt virológusprofesszor aki arról beszélt, hogy "a vírus dinamikája jelenleg eltér a megszokottól, hiszen a várt őszi begyűrűzés egyelőre elmaradt, aminek később még meglehet a böjtje".

Mindez azért érdekes, mert Müller Cecília országos tiszti főorvos nemrég az InfoRádióban arról beszélt, hogy jelenleg is sok szakértő próbálja modellezni azt, hogy a koronavírus-járvány terén mi várható a következő hónapokban.

A szakember most azt fejtegette, hogy "az újabb járványhullám most csúszik, melynek valószínű oka, hogy számos európai országhoz hasonlóan hazánkban is a nyár második felében söpört végig az omikron variáns".

Boldogkői Zsolt szerint fontos ugyanakkor látni, hogy

a hivatalos adatokban csak a fertőzöttek töredéke jelenik meg".

Az Infostarton is közöltük a legfrissebb hivatalos adatokat, eszerint a múlt héten 4098 új fertőzöttet igazoltak (ez 333-mal kevesebb, mint az egy hete közölt adat), és a múlt héten 61 beteg halt meg.

Boldogkői Zsolt álláspontja szerint a szakemberek egy része jelenleg attól tart, hogy egy úgynevezett hármas járvány alakul ki, ami azt jelenti, hogy egyszerre üt be az influenza, a Covid–19 és az RSV (légúti óriás sejtes vírus).