Nyitókép: MTI/Vajda János

Negyvenöt naperőmű visz meleget rászoruló gyerekek ezreinek otthonába

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2022. október 30. 16:21
Az ország legszegényebb településein élő mintegy 3500 háztartás juthat fűtéshez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális naperőmű programjának segítségével. A részletekről Moravcsik László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális naperőmű programjának vezetője beszélt.

„Azon kezdtünk el gondolkozni, miután elég sok hátrányos helyzetű településről kaptunk helyi információkat – hiszen a felzárkózó települések program megvalósítója a Magyar Máltai Szeretetszolgálat –, hogy milyen körülmények között tudnak fűteni a családok, milyen körülmények között élnek azok a gyermekek, akik iskolába vagy óvodába mennek. Persze lehet hallani arról, hogy mivel fűtenek, ha egyáltalán fűtenek, milyen egészségtelen anyagokkal, PET-palackkal, ronggyal, szeméttel. Kaptuk az információt, hogy rengeteg asztmás gyerek van, fűtetlen szobákból mennek be az iskolába, és azon gondolkoztunk, hogy mi lehet alternatíva ezeken a településeken. És jött az ötlet, maga a naperőmű, az elektromos fűtés. Kaptunk hazai forrást arra, hogy egy mintaprojektet hozzunk létre” – mesélte el Moravcsik László a projekt indulásának történetét.

Mint mondta, jelenleg egyetlen megoldás van: az áramtőzsdén eladják a naperőmű által termelt energiát, és ebből az összegből támogatási alapot hoznak létre.

„Innentől válik szociálissá. Mégpedig úgy, hogy a településen élő családokat egyrészt kiválasztjuk, ők pályázhatnak, és a családok otthonát elektromos fűtésre alkalmassá tesszük,

  • ha nincs bekötve az áram, bekötjük,
  • ha árambővítés kell, áramot bővítünk,
  • ha annyira rossz a belső hálózat, akkor egy biztonságos fi relés földelt konnektort bevezettünk abba a szobába, ahol a gyermekek élnek, és
  • fűtőpaneleket adunk bérbe a fűtési szezonra”

– ment bele a technikai részletekbe a szociális naperőmű program vezetője.

Azok a családok vehetnek részt a programban, amelyek vállalják, hogy előrefizetős órát szerelnek föl náluk, havonta feltöltőkódok formájában adnak nekik pénzt, vagyis kilowattot, amit ők

egyféleképpen tudnak használni: a konnektorból a meleget kiveszik az elektromos panelen keresztül

– mutatta be a rendszer működését.

A településeken központi erőművet hoznak létre. Két éve Tiszabőn egy település, egy naperőmű koncepcióval fogtak hozzá. Ez lesz a program alatt a harmadik fűtési szezon, hetven család kapja a támogatást. Mint elmondta, az Európai Bizottság és a magyar kormány is fantáziát lát a projektben. A miniszterelnökség által meghirdetett pályázatot megnyerte a Máltai Szeretetszolgálat, ebből 25 megawatt kapacitású naperőművet tudnak létrehozni. Ez azt jelenti, hogy a felzárkózó települések programban részt vevő 300 leghátrányosabb helyzetű településen 45 naperőmű lesz.

„Innentől kezdve nem település és család kapcsolódik össze, hanem

a 45 erőmű teljes termelésének a pénzeszközét fogjuk a 300 településen lévő családok támogatására fordítani”

– magyarázta Moravcsik László.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat projektvezetője azt is világossá tette, hogy a napokban a naperőművekről megjelent kormányrendelet ezt a programot nem érinti, hiszen az a háztartási méretű kiserőművek hálózatba táplálásáról szól.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Negyvenöt naperőmű visz meleget rászoruló gyerekek ezreinek otthonába
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást