Nyitókép: MTI/Nemes János

Szavazás: egy kiemelkedő önkéntes szervezet munkáját lehet díjazni

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2022. október 27. 15:29
Az Önként jöttem-díjat a Családbarát Magyarország Központ az önkéntes munka elismerése és népszerűsítése céljából hívta életre. A nyertesnek novemberben adománygyűjtő akciót is hirdetnek, a díjátadó decemberben lesz.

Az Önként jöttem-díjat a Családbarát Magyarország Központ még 2016-ban hozta létre azzal a céllal, hogy elismerje és népszerűsítse az önkéntességet, az önzetlen munkavégzést – mondta az InfoRádióban Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője.

Mint fogalmazott, a jelölési folyamatban 34 szervezet maradt, melyek közül "ha lenne lehetőség, mindegyiket díjaznák", de komoly szakmai érvek alapjén végül kiválasztottak négy szervezetet, amelyekre most lehet szavazni.

A négy szervezet egyike a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (MEVISZ), akik mozgássérült fiataloknak segítenek. Céljuk, hogy a sérült fiatalok ne érezzék magukat egyedül, és elfogadó, megtartó közösségben legyenek.

A Mélyben és Reményben Alapítvány dolgozói Kaposváron és a környékbeli kis falvakban rászoruló családokat támogatnak, sokszor önkéntesek bevonásával. Élelmiszert és egyéb adományokat osztanak, emellett a családokat családgondozással, táborokkal, korrepetálásokkal támogatják.

A pécsi Nevetnikék Alapítvány legfőbb célja, hogy a kórházban fekvő beteg gyermekek szorongásait és fájdalmait enyhítsék. A munkába bevonnak önzetlenül segítő embereket.

A Végeken Egészséglélektani Alapítvány érzelmi támogató- és lelki elsősegélyvonalakat működtetnek önkéntesek segítségével. Pszichiáterek, pszichológusok, mentálhigiénés területen képzett szakemberek várják a hívásokat.

A szavazatokat október 28-ig lehet leadni, a csalad.hu oldalon, ahol annak a szervezetnek a nevére kell kattintani, melyet a leginkább érdemesnek tartunk arra, hogy az idén megkapja a díjat. Szuromi-Kovács Ágnes megjegyezte: már több ezren szavaztak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szavazás: egy kiemelkedő önkéntes szervezet munkáját lehet díjazni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást