Nyitókép: Police.hu

A polgármestert és a volt jegyzőt gyanúsíthatják a csányi halálos óvodai baleset ügyében

Infostart
2022. október 24. 09:24
Több mint három év telt el azóta, hogy a csányi óvoda udvarán kidőlt a földből egy 80 kilós mászóka, ami maga alá temetett egy 6 éves kislányt, akit az egyik gerenda agyonnyomott.

A Blikk értesülése szerint a tragikus baleset körülményeit tisztázó büntetőeljárás még mindig nem zárult le, a közelmúltban viszont két embert is meggyanúsított a rendőrség.

A lap „biztos forrásra” hivatkozva azt írja, a helyi polgármestert és a falu akkori jegyzőjét foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A cikk szerint a mászókát nem sokkal a baleset előtt felújították, le is festették, de a fa konzerválását elmulasztották. Emiatt alul elrohadt és kiszakadt a földből, amikor hárman játszottak rajta.

A lap megkeresésére a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság annyit közölt: továbbra is büntetőeljárás keretében vizsgálják az esetet, de a folyamatban lévő eljárásra tekintettel bővebb tájékoztatást nem adnak.

A település polgármestere sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesüléseket. Szűkszavúan annyit közölt, hogy amíg nem zárul le a nyomozás, szerinte nincs miről nyilatkoznia.