Nyitókép: puhimec/Getty Images

Levegő Munkacsoport: legalább az iskola utcája legyen csak a gyerekeké

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2022. október 23. 17:35
A Tiszta Városok Kampány kezdeményezésére október 20-án Európa-szerte arra hívták fel civilek a figyelmet, hogy legalább az iskolák környékén meg kell teremteni a biztonságos közlekedés feltételeit. Ez leginkább az utcák ideiglenes lezárásával vagy a sebesség drasztikus csökkentésével oldható meg – mondta el az InfoRádiónak a Levegő Munkacsoport projektvezetője.

A mára Európa-szerte elterjed „Utcák a gyerekekért” program lényege, hogy a tanórák kezdete előtti időszakban lezárják az iskolák előtti utcákat, így biztosítva – a gyalogosan, kerékpárral és rollerrel közlekedő – gyerekek és szüleik biztonságát, valamint az egészségesebb levegőt is a környéken – mondta Szegő Judit környezetkutató.

Az iskolák körül mérések alapján bizonyítottan magasabb a légszennyezettség, főként a nitrogén-oxid, ami kifejezetten az autóforgalomnak köszönhető. Erre találták ki azt, hogy

nagyjából reggel fél 8 és 8 óra között az érintett útszakaszokat lezárják.

Idén ősztől a Levegő Munkacsoport is szeretett volna minél több hazai iskolát bevonni a programba, felhívásukkal legalább 100-150 iskolát el is értek. A kezdetben csatlakozni kívánó – jellemzően budapesti – önkormányzatok jelentős része azonban végül visszakozott, tartva az autós közlekedők nyomásától – tette hozzá Szegő Judit. Így végül csupán néhány vidéki iskolát sikerült Magyarországon rábírni a változtatásra, ugyanakkor akadnak olyan iskolák, például Sződligeten, amelyek ezt már maguktól is megvalósították.

A szakértő kiemelte: gyermekeinkért, jövőjükért és egészségükért, a biztonságos közlekedésükért, illetve hogy egyáltalán önbizalmat szerezzenek az önálló városi közlekedésben, mindez elengedhetetlen.

A Levegő Munkacsoport projektvezetője elismerte, nem minden iskola esetében megoldható az utcák lezárása, az viszont, hogy 20 kilométer/órás sebességben maximalizálják ezeknek a szakaszokon a közlekedést, akár egész napra, a minimum lenne ahhoz, hogy a gyerekek biztonságban közlekedhessenek az iskola körül. „Kicsit nyugatabbra tőlünk szoktak olyan kezdeményezések lenni, hogy a gyerekeket rendőrök kísérik be az iskolába” – jegyezte meg, mint a biztonságos közlekedés egy másik lehetőségét.

Szegő Judit arra is felhívta a figyelmet, hogy semmiképp sem jó, sőt, csak egyre nagyobb a káoszhoz vezet, ha a szülők autóval viszik a gyerekeiket az iskolába. Megállnak, kirakják a vészvillogót, eközben pedig csak torlódik a kocsisor, a kielőzések miatt pedig még nagyobb veszélybe kerülnek a gyerekek – magyarázta. Ennél még az is jobb, ha ezeket a szülőket arra buzdítjuk, hogy ne az iskola ajtajáig hozzá a gyerekeiket, hanem legalább a utcasarkon tegyék ki, ahonnan már be tudnak a járdán biztonságosan sétálni – tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Levegő Munkacsoport: legalább az iskola utcája legyen csak a gyerekeké
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást