Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Sok érv szól a négynapos munkahét mellett, az energiaköltség csak az egyik

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2022. október 2. 07:44
Október 1-jétől változtat a munkarendjén a könyvpiaci vállalat, a megoldás szélesebb körű elterjedését a cégeknél felgyorsíthatja a jelenlegi energiaválság.

A Libri-Bookline mintegy 140 irodai dolgozója ezentúl négy napot dolgozik hetente. A munkaidejük napi nyolc óráról nyolc és félre emelkedik, ugyanakkor fizetésük nem csökken. Az új munkarendet öt hónapos tesztidőszakban vizsgálják, és nem kötelező a dolgozók számára.

Kovács Péter, a Libri Bookline Zrt. vezérigazgatója az InfoRádiónak azt mondta, a világjárvány okozta kényszerhelyzet miatt több belső folyamatot leegyszerűsítettek és átgondoltak. Így eljött az ideje, hogy több pihenőidőt biztosítsanak a munkatársaknak.

"Eddig is nagyon figyeltünk arra, hogy a cégcsoportnál dolgozóknak a jólét, a munka, a magánélet egyensúlya rendben legyen. Másik oldalról pedig a koronavírus-járvány jelentősen átalakította ezt a szegmensét a munkaerőpiacnak" – mondta Kovács Péter.

Ez sok rugalmasságot igényelt a cégektől, az ötlet "nem a semmiből jött". Most megpróbálnak egy teljes napot adni a feltöltődésre a kollegáknak, és

abban bíznak, hogy ezután sem csökken a hatékonyságuk és az eredményességünk.

Kovács Péter szerint nem az energiaválság miatt döntöttek az új munkarend tesztelése mellett, de a négynapos munkahéttel biztosan spórolnak majd a fűtésen és az áramon. "Nyilván ez valamit számít, de nem ez a fő cél" – jelentette ki.

Flór Nándor, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány külső elemzője korábban az InfoRádió GeoTrendek című műsorában azt mondta: az energiaválság katalizátorként hathat a négynapos munkahét bevezetésére. "Mint a home office esetében a koronavírus-járvány, úgy az energetikai válság és az elszálló energiaköltségek is lehetnek olyan átformáló hatással a munkaerőpiacra, hogy a cégek átszervezik a tevékenységüket" – fogalmazott.

A Microsoft Japánban egy hónapig tesztelte a négynapos munkahetet. A tapasztalatok szerint a dolgozók termelékenysége 40 százalékkal javult, a villamosenergia-költségek pedig több mint 20 százalékkal csökkentek. A legtöbb négynapos munkahéttel kapcsolatos kísérlet egyébként azt mutatja, hogy ilyen munkarenddel nő az elvégzett tevékenységek hatékonysága. Eközben a munka és a magánélet egyensúlya javul, és csökken a dolgozókat terhelő stressz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bevezeti a négynapos munkahetet a Libri-Bookline
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást