Nyitókép: Benko Vivien Cher

Orbán Viktor: „Európában egyre több a dühös ember, mi is azok vagyunk”

Infostart
2022. szeptember 27. 16:16
A miniszterelnök szerint: „Ha ez így megy tovább, egész Európa belegebed. Ideje erről őszintén beszélni amerikai barátainkkal is.”

„A bevezetett szankciók Európának is óriási károkat okoznak. Sőt, a háború óta, tehát fél év alatt Oroszország 158 milliárd euró bevételre tett szert a megemelt energiaexportból. Ez fél év alatt több mint Oroszország 2021-es teljes éves exportbevétele. Ráadásul ennek a pénznek a felét, 85 milliárd eurót az Európai Unió országai fizették ki” – írja Facebook-posztjában a miniszterelnök.

Majd rögzíti, hogy szerinte a szankciók következtében az európai emberek szegényebbek lettek, Oroszország pedig nem esett térdre.

„Ez a fegyver visszafelé sült el,

a szankciókkal Európa lábon lőtte önmagát” – írja.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy – miként azt korábban az Infostart is megírta – Moszkva épp most követeli az Európai Uniótól a szankciók felfüggesztését és azt, hogy annak árát az Európai Tanács fizesse meg:

„Választ várunk, egész Európa választ vár Brüsszeltől arra a kérdésre, hogy meddig fogjuk ezt csinálni. Ha ez így megy tovább, egész Európa belegebed. Ideje erről őszintén beszélni amerikai barátainkkal is. Addig, amíg nem késő” – folytatódik Orbán Viktor posztja.

Majd azt írja: „Európában egyre több a dühös ember. Mi tagadás, mi is azok vagyunk.”