Nyitókép: Forrás: Facebook/Őrsi Gergely

Távfűtésre állhat át a Fény utcai piac – Őrsi Gergely a II. kerületi intézkedésekről

InfoRádió
2022. szeptember 22. 14:03
A kerület ellenzéki polgármestere 90 százalékos biztonsággal ígéri, hogy nem lesz náluk intézménybezárás a télen a magas rezsiköltségek miatt a hosszú távú szerződéseiknek és az energetikai korszerűsítéseknek köszönhetően. Kilóg a sorból a Fény utcai piac, ott 14-szeres áron kaptak ajánlatot a gázra.

Tizennégyszeresére emelkedik a Fény utcai piac gázszámlája, ezért Budapest II. kerületének önkormányzata most azon dolgozik, hogy a távfűtésre kapcsolja a létesítményt – mondta megkeresésünkre a kerület polgármestere.

Ahogy azt az Infostart korábban megírta, Őrsi Gergely bejelentette, hogy a II. kerületben a hosszú távra megkötött energiabeszerzésnek köszönhetően biztosított az olcsó gáz és villany az intézmények számára.

Kérdésünkre azt mondta, hogy a mai bizonytalan helyzetben ezen a téren felelősen semmit nem lehet biztosra mondani, de 90 százalékos valószínűség kijelenti, hogy a II. kerületi önkormányzati intézmények nyitva maradnak a télen.

„Hosszú távra szóló gyakorlatilag minden intézményünket magába foglaló egységes energiabeszerzést írtunk ki, ami

jövő tavasz végéig a csökkentett rezsicsökkentett árnál is olcsóbban biztosítja az intézményeink számára az energiát,

legyen szó akár sportcentrumról, óvodáról, bölcsődéről vagy önkormányzati intézményekről” – mondta az ellenzéki polgármester.

Ettől még ők is spórolnak:

„Ez nem jelenti azt, hogy fel lélegzünk, és mintha mi sem történne a világban, az energiaválság nem lenne jelen, nem kezdünk el adott esetben radikális spórolási lépéseket bevezetni.

  • Mi már a nyáron elrendelhettük mind a hűtési, mind a fűtési korlátot.
  • Az elektromosautó-használatot előnyben részesítjük, és
  • természetesen dolgozunk azokon a megújuló és fenntartható energetikai beruházásokon, amik hosszú távra szólnak, legyen szó akár energiaközösség létrehozásáról, ami alapján mi már tavaly elkezdtük ezt a munkát, és 8-9 ezer négyzetméternyi napelem telepíthető csak az önkormányzati tulajdonú intézmények tetejére. Ez energiaközösségként lehetőséget ad majd később arra, ha ez a projekt sikerül, hogy a társasházak is kapcsolódhassanak rá. Fenntartható és hosszú távú ez a modell.
  • Vagy éppen a lakosságnak biztosított kedvezményes árú ledvilágítótestek vására, közel 20 ezer ilyen világítótestet fogunk eladni október 1-jén, ami egyrészt szemléletformálás, másrészt – még akkor is, hogyha csak a villanyszámla töredékét teszi is ki a világítás – hozzájárul ahhoz, hogy fenntarthatóbb legyen, és az energiaköltségek alacsonyabbak legyenek.
  • Természetesen magukon is takarékoskodunk, legyen szó a szökőkút lekapcsolásáról, az intézmények világításáról, illetve minden olyan rendezvény átstrukturálásáról, aminek a költségét inkább a rászoruló és nehéz helyzetbe került lakosok támogatására tudunk fordítani”

– sorolta az önkormányzat által idejében megtett takarékossági intézkedéseket a polgármester.

Őrsi Gergely hozzáfűzte, hogy stabilan működi lakhatási támogatási rendszert dolgoztak ki, szükség esetén ezt bővítik, és további forrásokat rendelnek hozzá.

A polgármester megerősítette, hogy nem terveznek intézménybezárást, és kiemelte azt is, hogy

náluk óvodát, bölcsődét, szociális és egészségügyi intézményt nem érinthet az energiaválság.

Tehát ezeken a helyeken sem hőfokszabályozás, sem más életminőséget érintő korlátozás nem lesz.

Van viszont egy fekete bárány

A Fény utcai piac nem csatlakozott annak idején a közös beszerzéshez – mondta II. kerület polgármestere.

„Ott jelen pillanatban

tizennégyszeres árakat kapunk az energiaszolgáltatóktól,

nem tudjuk egyelőre, hogy ezt, hogy tudjuk kigazdálkodni, ha egyáltalán kapunk végleges árat. Fölvettük a BKM-mel (Budapesti Közművek Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság) már a kapcsolatot. Az a szerencsénk, hogy pont ott fut a távhővezeték, és elkezdtünk közösen azon dolgozni, hogy hogyan tudjuk a Fény utcai piacot a távfűtési rendszerre rákötni” – mutatta be az esetleges menekülő utat Őrsi Gergely.

Hozzátette, ha már hozzányúlnak a vezetékhez, megnézik a BKM-mel közösen, hogy a környező társasházakat is megkérdezik arról, kívánnak-e a jelenleg olcsóbb és fenntarthatóbb fűtési módra átállni. Ezt az átállást fűtési időszakon kívül tudják megvalósítani, tehát

legkorábban jövő ősszel tud megvalósulni

– hívta fel a figyelmet. Az is kiderült, hogy jelenleg a környéken két intézmény, a Millenáris és a Marczibányi Téri Művelődési Központ üzemel távfűtéssel.

Fa a rászorulóknak

„Energiaválság idején gyorsan és hosszú távra egyszerre cselekedni nagyon nehéz – mondta a polgármester. – Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az energiaközösségek kapcsán is már

két éve elkezdtünk egy ötfős nemzetközi konzorcium tagjaként dolgozni azon, hogy hogyan állhatunk át teljesen fenntartható energiára.”

Itt felmerül a napelem, az esővízgyűjtő, de ezzel párhuzamosan az építési szabályok módosítását is elvégezték, hogy könnyebb legyen a házakra napelemet telepíteni, ráadásul további enyhítéseket terveznek a hatalmas igény láttán – tudtuk meg Őrsi Gergelytől.

Arról is beszélt, hogy sokan fűtenek még fával a kerületben, az önkormányzat minden közterületen kivágott fát megfelelő szárítást követően a rászorulóknak ad. De felajánlották azt is a lakóknak, hogy a magánterületen engedéllyel kivágandó fákat az önkormányzat ingyen kivágatja, és azt is a rászorulóknak adja kiszáradás után. Őrsi Gergely azt is elmondta, hogy ez utóbbit más kerületekben lakóknak is felajánlják, hiszen ezt is az újrahasznosítás fontos módjának tartják.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Távfűtésre állhat át a Fény utcai piac – Őrsi Gergely a II. kerületi intézkedésekről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást