Nyitókép: Watchara Piriyaputtanapun/Getty Images

Népszámlálás októberben: levélben érkezik a belépőkód

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2022. szeptember 6. 06:00
A népszámláláskor egységesen ugyanazokra a kérdésekre kell válaszolniuk az Európai Unió állampolgárainak – egyebek közt erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási és népesedési statisztikai főosztályának vezetője.

Egységes európai uniós módszertan van arra, hogy a tagállamokban miként bonyolítsák le a népszámlálást, illetve miket kérdezzenek. A fogalmak is egységesek és ugyanarra vonatkozó adatok érkeznek be, így olyan eredményeket kapunk, amelyek az unión belül összehasonlíthatók egymással.

"Lényegében tőlünk, magyaroktól, ugyan azt kérdezik, mint egy német vagy egy portugál állampolgártól. Ugyanabban a felépítésben, ugyanazokra a kérdésekre kell válaszolni" – mondta Kovács Marcell.

Mint a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási projektvezetője elmondta, már a legutóbbi népszámlálás után is készült egy európai uniós adatbázis, amely az Eurostat honlapján elérhető. Ezt az adatbázist fogja kibővíteni a mostani népszámlálás.

"Bár a kérdések túlnyomó többsége harmonizált, azért minden országnak megvan a szabadsága, hogy az unió által kötelezően előírt témákat olyanokkal is kiegészítse, amelyek az adott államban fontosak, beletartoznak a hagyományokba. Ilyenek például a vallásra, a nemzetiségi hovatartozásra vagy az egészségi állapotra vonatkozó kérdések, amiket az unió nem ír elő, de azért sok országban megkérdezik" – tette hozzá Kovács Marcell.

Önállóan, az interneten töltsük ki a kérdőívet

A KSH főosztályvezetője arról is beszélt, hogy már az előző, 2011-es népszámlálás alkalmával is lehetett interneten kitölteni a kérdőíveket. Akkor a lakosság 20 százaléka élt is ezzel a lehetőséggel.

"Most viszont már az online kitöltés jelenti a fő csatornát, mert azt gondoljuk, hogy a lakosság számára ez a legkényelmesebb, a leggyorsabb és a legpraktikusabb módja az adatszolgáltatásnak" – közölte a statisztikus.

Elmondta, hogy azt kérik: mindenki önállóan, amikor erre időt tud szánni, töltse ki a kérdőívet. Erre 16 nap áll rendelkezésre, október 1. és 16. között.

Felhívta azonban arra is a figyelmet, hogy a KSH-tól nem kérdőívet kapunk. Egy levél érkezik majd, amelyen nem lesz név, csupán a lakcím szerepel. Az is nagyon fontos – folytatta Kovács Marcell –, hogy

a népszámlálásnál nem a a bejelentett lakcímen kell nyilatkozni, hanem az életvitelszerű lakóhelynek megfelelőn,

hiszen az emberek nem feltétlenül ott laknak, ahova hivatalosan be vannak jelentve. A társasházak esetében a házszám és a lépcsőház száma lesz a borítékon. A borítékban találunk majd egy ismertetőt a legfontosabb tudnivalókról és egy tizenkét jegyű belépési kódot. A népszámlálás honlapján, a nepszamlalas2022.hu oldalon, a kitöltőfelület megnyitása után ezzel a kóddal érhetjük el a nekünk szóló adatlapot. A kód minden háztartás esetében különböző.

Először egy úgynevezett lakáskérdőívet kell kitölteni, amely az életkörülményekre vonatkozik. Ebben szerepel az a kérdés, hogy hányan laknak a lakásban. Miután válaszoltunk erre, akkor annyi személyi kérdőívet kell majd kitöltenünk, ahányan az adott lakásban élnek. Vagyis a gyerekekre, illetve a velünk élő nagyszülőkre vonatkozóan is külön-külön kérdőívet kell majd megválaszolni – figyelmeztetett a KSH munkatársa.

Ezért egy kódszámról több emberre vonatkozóan is érkezhetnek adatok.

"A kódszám a háztartásnak, a lakcímnek szól"

– hangsúlyozta az InfoRádióban Kovács Marcell, a Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálási és népesedési statisztikai főosztályának vezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kovács Marcell az Arénában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást