Nyitókép: MTI/Mónus Márton

PSZ: az általános iskolákban már minden ötödik tanárnak nincs pedagógus végzettsége

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2022. augusztus 16. 20:48
Kétségbeesetten keresik a pedagógusokat az iskolák. A Pedagógusok Szakszervezete szerint már 16 ezer tanár hiányzik a közoktatásból.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint minden évben óriás gond az üres pedagógus helyek betöltése, az idén viszont ez különösen nehéz.

"Évek óta kongatjuk a vészharangot, hogy nagyon kevés a pedagógus, és bizonyítani is tudjuk, hogy a következő öt évben a pályára lépők, valamint a nyugdíjba vonulók száma között olyan nagy lesz a különbség, ami a közoktatás összeomlását jelenti. Öt éven belül 22 ezer pedagógus hiányzik majd a rendszerből" – hangoztatta Szabó Zsuzsa. Azt is hozzátette: már most 16 ezer pedagógus hiányzik, ez pedig azt jelenti, hogy helyettesítéssel ezt nem lehet pótolni.

"Ezért az intézményvezetők minden trükköt kitalálnak, és már nemcsak a hivatalos állásportálokon keresnek kollégákat" – folytatta a szakszervezeti vezető. Majd elmesélte azt is, hogy szeptemberben aztán szinte bárkit felvesznek tanítani, akinek érettségije van.

Az általános iskolákban már minden ötödik tanárnak nincs pedagógus végzettsége.

Márpedig ezzel nagyon komolyan veszélybe kerül a tanulók esélyegyenlőségének biztosítása – hangoztatta a PSZ elnöke.

Szabó Zsuzsa elégedetlenségét fejezte ki, amiért a kormány újabban már 2028-ig szeretné kitolni a pedagógusok béremelését. Ráadásul akkor is csak a diplomás átlagbér 80 százalékára hozná fel a pedagógusok fizetését. "Miért van különbség diplomás és diplomás között?" – tette fel a kérdést.

Felidézte: a szakszervezet már a választások előtt azt kérte, hogy még az idén legyen jelentős béremelés. Erre a kormány azt ígérte, hogy a pedagógusok 2023-ban jelentős béremelésre számíthatnak.

Most viszont már ez a jelentős béremelés a jelenlegi kormányzati ciklus utánra tolódna

– hangoztatta Szabó Zsuzsa. A hiányzó 16 ezer pedagógusi állás betöltéséhez kevés lesz az a 10 százalékos ágazati szakmai pótlék, amit már megkaptak, hiszen az már régen elinflálódott.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke keserűen állapította meg, hogy miközben egyre kevésbé vonzó a pedagógusi pálya, a kormány 18 éves, 8 általánost végzett embereknek hirdet határvadász állást, havi bruttó 400 ezer forintos fizetéssel.

"Egy diplomás, 14 éve a pályán lévő kolléga bruttó 314 ezer forintot keres. Hát akkor érdemes Magyarországon tanulni?" – tette fel a kérdést Szabó Zsuzsa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
PSZ: az általános iskolákban már minden ötödik tanárnak nincs pedagógus végzettsége
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást