Nyitókép: Pixabay

Tilos a tűzifaexport

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2022. július 28. 19:44
Két éve még szinte alig volt kereslet tűzifára, ma pedig már sorban állnak érte az emberek. Remélhetőleg nem lesz hiány.

Két évvel ezelőtt gyakorlatilag nem is nagyon volt kereslet tűzifa iránt - kezdete a helyzet ismertetését, az ország két keleti megyéjében működő, Nyírerdő Zrt., műszaki vezérigazgató-helyettese. Juhász Lajos szerint a helyzet mára gyökeresen megváltozott, a kereslet jelentősen fölfutóban van.

Azok, akik nyár végén, ősz elején szoktak tűzifát venni, már most jelentkeznek. De azok is jelentkeznek, akik eddig nem vettek tűzifát. Juhász Lajos úgy gondolja, hogy

ezt az alaposan felfokozott keresletet lehet majd kezelni az őszi, téli fakitermeléssel.

Magyarországon, évente három és fél millió köbméter tűzifát termelnek ki. Ősszel pedig az állami erdőkből, újabb 1,3 tized millió köbméter tűzifa kerül a piacra. Ez utóbbi friss tűzifa lesz.

Az InfoRádiónak Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke úgy nyilatkozott, hogy a nyers fa jóval környezetszennyezőbb. Mint mondta,

a nedves fa nemcsak sokkal nagyobb légszennyezést okoz, hanem gazdaságtalanabb is,

mert ugyanakkor hőmennyiség előállításához többet kell elégetni belőle.

A Nyírerdő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese abban bízik, hogy a fogyasztók tudatosak. Szerinte az igazi tűzifával tüzelő család mindig egy évre előre gondolkodik. Azonban Juhász Lajos biztosra veszi, hogy azért lesznek olyanok is, akik majd kénytelenek friss tűzifával tüzelni, amire egyébként az Akác eléggé alkalmas. A műszaki-igazgatóhelyettes arról is beszélt, hogy ezen

a télen a falopások biztosan több problémát okoznak majd, mint eddig.

Azonban úgy vélte, hogy a szociális tűzifaprogrammal lehet kezelni ezt a helyzetet. Juhász Lajos elmondta, hogy tapasztalataik szerint január vége felé nő meg a tűzifalopások száma, mert akkora szoktak elfogyni a korábban vásárolt otthoni készletek. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a magyar erdőket meg tudják óvni.

A meglévő készleteknek elégnek kellene lenniük

- folytatta. A 70-es években, amikor nagyobb arányban volt jelen a fatüzelés, a magyar lakosság 2,6 tized millió köbméter tűzifát használt el. De a lakossági igények kielégítése érdekében a kormány, a héten, azonnali hatállyal megtiltotta a tűzifa exportját - közölte az InfoRádióval Juhász Lajos, a Nyírerdő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tilos a tűzifa export
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást