Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Tízből hét jelentkezőt felvettek a felsőoktatásba

Infostart / InfoRádió - Ignáth Márk
2022. július 22. 11:16
Csütörtök este kihirdették a felsőoktatási ponthatárokat, a jelentkezők 74 százaléka bekerült valamelyik felsőoktatási intézménybe – mondta el az InfoRádióban a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és vállalkozásfejlesztésért felelős államtitkára, György László.

Pontosan 99 192-en jelentkeztek és közülük 73 805-en jutottak be – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és vállalkozás-fejlesztésért felelős államtitkára.

György László elmondta, hogy az idén valamivel kevesebben jelentkeztek ugyan, mint tavaly, de arányaiban most is ugyanannyian jutottak be, vagyis a felvételizők 74 százalékát felvették. Ugyanakkor

emelkedett az állami ösztöndíjasok száma, 2010 óta 64 százalékról 82 százalékra nőtt.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy változatlanul a legnépszerűbbek a gazdálkodástudományi intézmények és szakok, de már fölzárkóznak hozzájuk a műszaki fakultások is. Ezzel teljesülni látszik az a cél, hogy a felsőoktatási képzés illeszkedjen a munkaerő-piaci elvárásaihoz – vélekedett György László. Mint közölte, a felvettek számában a legnagyobb, 25 százalékos növekedés az agrárterületen van. De a műszaki területeken is 16 százalékkal nőtt a sikeres felvételizők száma. Az orvosi és egészségtudományi területekre is 14 százalékkal több diákot vettek fel az idén, mint két éve.

A legmagasabb ponthatárok a Budapesti Corvinus Egyetemen voltak – folytatta György László. Látszik, hogy ez az intézmény kevesebb, de minőségi hallgatót szeretne képezni. Magas pontszám kellett még ahhoz is, hogy valaki bejusson az ELTE vagy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karára. Utóbbi intézmény pszichológiai fakultására is csak az átlagosnál magasabb pontszámmal rendelkezőket vettek fel, csakúgy, mint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre. Lényegében ezek azok az egyetemek, amelyek a ponthatárok alapján az első 12-ben helyezkednek el.

De ne csüggedjenek azok sem, akiket most nem vettek fel

– tette hozzá az államtitkár. A pótfelvételiket július 26-án hirdetik meg, ezekre augusztus 5-ig lehet jelentkezni.

Akik viszont a pótfelvételiken sem boldogulnak, vagy inkább szeretnének kihagyni egy-két évet, azoknak a szakképzés kínál olyan kiváló oktatást, amelyeket elvégezve a jég hátán is meg tudnak majd élni – hangoztatta György László.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tízből hét jelentkezőt felvettek a felsőoktatásba
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást