Nyitókép: fhm/Getty Images

Nem várt helyen csaptak le a rendőrök

Infostart
2022. július 9. 21:28
Hét embert fogtak el egy akció során.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében közösségi közlekedési eszközökön tart rendszeres ellenőrzéseket az utasok biztonsága érdekében. Ezúttal csütörtökön ellenőrizték a 151-es buszt, a megállóhelyeket és azok környékét.

Az akció során a rendőrök elfogtak hét személyt, akik közül két tunéziai állampolgárságú férfi jogszerű magyarországi tartózkodását nem tudta hitelt érdemlően igazolni, ketten a részükre korábban kiszabott pénzbírságot nem fizették be, három férfit pedig tartózkodási hely megállapítása miatt köröztek.

Ezen kívül közterületen való alkoholfogyasztás miatt négy esetben intézkedtek, egy szabálytalan gyalogos ellen szabálysértési feljelentést tettek, egy garázdaság sértettjéhez pedig mentőt hívtak.