Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Már minden rendben a tűz után a százhalombattai finomítóval

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2022. június 24. 03:30
Kilenc napra kellett leállítani a három vákuumdesztillációs üzem egyikét.

A múlt heti kisebb tűzeset után ismét teljes kapacitással működik a százhalombattai Dunai Finomító.

Még június 14-én ütött ki kisebb tűz a százhalombattai Dunai Finomító atmoszférikus és vákuumdesztillációs kettes ütemében – mondta el érdeklődésünkre Bakos Piroska, a Mol magyarországi kommunikációs igazgatója.

„Egy szivattyú hibásodott meg, és ekkor kifolyt egy kátrányszerű anyag, ami a levegővel érintkezve lángra lobbant. A tűzoltók, a Mol saját tűzoltósága, illetve a kollégák

nagyon rövid idő alatt eloltották a tüzet, de magát az üzemet le kellett állítani”

– mondta a kommunikációs igazgató.

A Mol közlése szerint személyi sérülés és környezeti kár nem történt. Az üzemet mostanára helyreállították – mondta Bakos Piroska.

„Újraindítási üzem után mostanra ismét teljes kapacitással termel ez a desztillációs üzem is. Azt fontos elmondani, hogy a dunai finomítóban ezen kívül még két vákuumdesztillációs üzem működik, a másik kettő ezen időszak alatt is teljes kapacitáson termelt” – árulta el Bakos Piroska.

A dunai finomítóban teljes kapacitás mellett naponta 21 ezer tonna kőolajat dolgoznak fel – tette hozzá a kommunikációs igazgató.

„A desztilláció, vagyis a lepárlása a kőolaj feldolgozásnak első lépcsője, ilyenkor a kőolajat nagyon magas hőmérsékletre, 320 Celsius fokra hevítjük, és ebből kiválnak illékonyságuk szerint az egyes komponensek, szétválik a benzin, a petróleum, a gázolaj és megmarad a pakura, amelyet aztán még egyszer vákuumdesztillációval feldolgozunk, több mint 400 Celsius fokra hevítjük, és ebből aztán még kivesszük a vákuumgázolajat, kenőolajakat és a bitumen gyártására alkalmas alapanyagot is” – ismertette az eljárást Bakos Piroska.

Az olajtársaság arról nem adott tájékoztatást, hogy a 9 napos leállás mekkora kiesést okozott a kőolajfinomító termelésében.

A baleset után azt közölték, hogy az üzem leállása átmenetileg mintegy napi 8 ezer tonnával vetheti vissza a Mol kőolaj-feldolgozó képességét, ám mivel a desztillációs üzemben több folyamat is zajlik, ez automatikusan nem szorozható fel a kiesett napok számával.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már minden rendben a tűz után a százhalombattai finomítóval
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást