Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Busás fizetésemelést kaphat a választási iroda elnöke

Infostart
2022. június 23. 10:53
1,4 millió forinttal többet vihet haza a jövőben havonta.

Az inflációt jócskán meghaladó, 73 százalékos fizetésemeléssel jutalmazza a kormány a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökét – szúrta ki a 24.hu a költségvetést megalapozó salátatörvényben, amit Varga Mihály pénzügyminiszter terjesztett a parlament elé.

Nagy Attilának jelenleg 1,9 millió forint a havi fizetése, a díjazása, ugyanis a közigazgatási államtitkár illetményéhez van igazítva. Ha megszavazzák a javaslatot, akkor a képviselői alapfizetés 2,5-szeresére lesz jogosult, vagyis 3 millió 290 ezer forintra, ami közel 1,4 millió forintos fizetésemelést jelent.

Sőt, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a fentieken túl a jövőben miniszteri juttatásra is jogosult lesz, a korábbi államtitkári juttatásokkal szemben. Ennek előnyei jobb hivatali gépkocsiban, első osztályú légi utazásokban mutatkoznak meg az NVI-elnök számára – teszi hozzá a híroldal.

A törvényjavaslat indoklása szerint „a módosítással elérni kívánt cél, hogy a Nemzeti Választási Iroda elnökének díjazására vonatkozó szabályok korreláljanak a Nemzeti Adatvédelmi- és Információszabadság Hatóság elnökének díjazására irányadó szabályokkal”.