Nyitókép: Forrás: Facebook/Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum

Pontosítás: csak szeptemberben kezdenének polgári engedetlenségbe a budaörsi tanárok

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2022. június 9. 12:39
Félreértették a Facebookon közzétett levelüket, egyelőre a kormányzat lépésére várnak, és ha nem lesz változás, akkor nyúlnának a polgári engedetlenség eszközéhez – mondta megkeresésünkre Tollner József, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tanára.

Nem készülünk most polgári engedetlenségre – jelentette ki Tollner József, noha a Facebookon közzétett nyílt levelükben az Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tanárai úgy fogalmaznak, hogy mivel minden jogszabályi lehetőségüket megvonták az elégedetlenségük kifejezésére, "nem marad más választásunk, mint egzisztenciális kockázatok árán is a polgári ellenállás eszközéhez nyúlni". Az alkalmazni szánt eszközöket is felsorolják, mint a tanórák megtartásának megtagadását, minden iskolán kívüli, eddig tanárok vezette programoktól való távolmaradást, az érettségiztetés megtagadását és minden adminisztratív teendő felfüggesztését.

"A tiltakozásukban annyi szerepel, ha továbbra is azt tapasztaljuk, amit az új kormány megalakulása után oktatásügyben mondtak, amit oktatásügyben terveztek, akkor nem lesz más lehetőségünk, mint az, hogy polgári engedetlenséget folytassunk" – jelentette ki a pedagógus, de szerinte

tévesen olvasták ki azt a levelükből, hogy már most sem akarnak érettségiztetni,

mint fogalmazott, a diákok már elkezdték, ezért az idén le is fogják őket vizsgáztatni. "Ez a tiltakozásunk, amit aláírtunk most már 59-en, arról szól, hogy felhívjuk a figyelmet: vezetőink változtassatok, mert ez így nem mehet tovább" – tette hozzá.

Tollner József jelezte, nem arról van szó, hogy meggondolták magukat, eleve az volt a szándék, hogy a kormányzatot cselekvésre késztessék, és jelezzék, nem maradt más eszköz a kezükben. "Ha szeptemberig nem történik változás, akkor arra fogjuk felhívni az ország összes pedagógusának a figyelmét, hogy

addig ne vegyük fel a munkát, ameddig bizonyos, már most nagyjából sejthető, de részletesen addigra megfogalmazott pontjaink nem teljesülnek"

– mondta, és jelezte, nemcsak béremelést követelnek, mert az csak a tűzoltásra lenne elég, emellett követelik az oktatás és a tankönyvválasztás szabadságát is. A pedagógus-szakszervezetektől is azt várják, hogy a nyáron se álljanak le a tárgyalásokkal.

"Ennek az időnek elégnek kell lennie, a tavaszi akciók megmutatták, hogy nincs mitől félni, tényleg így van, hogy

csak a láncainkat veszthetjük"

– mondta a budaörsi tanár.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pontosítás: csak szeptemberben kezdenének polgári engedetlenségbe a budaörsi tanárok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást