Nyitókép: M-Production/Getty Images

Újabb hírek a pénzügyminisztériumi pályázati csalási ügyről

InfoRádió
2022. május 5. 15:01
A nyomozók találtak egy 180 millió forintot tartalmazó széfet, a tulajdonosa a PM tanácsosa. Szerteágazó nyomozás indult, április végén pedig 30 helyszínen egyszerre csaptak le a hivatalnok-bűnbandára.

180 millió forintot találtak egy pénzügyminisztériumi tanácsos széfjében, azt mondta, hogy nyugdíjba vonult édesanyja pénze - írta meg a 24.hu, amely értesüléseket közölt az illető lakásában talált összegekről is.

A pályázati visszaélésekkel és vesztegetéssel kapcsolatos ügyben a Pénzügyminisztérium április 20-án közölte, hogy három pályázatkezelő munkatársuk őrizetbe került. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig egy nap múlva beszélt arról a Kormányinfón, hogy a Miniszterelnökség egyik dolgozója is érintett.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az InfoRádióban az ügy megismerhető részleteiről is beszélt.

"A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben, amelyben

április végén közel 30 helyszínen 150 ügyész és rendőr részvételével végzett összehangolt eljárási cselekményeket."

A bűnügyi akcióban a főügyészség a hivatalos személyektől több mint 200 millió forint készpénzt, 60 millió forint összegben értékpapírt és egy nagy értékű luxusautót foglalt le, valamint több ingatlan zár alá vételét rendelte el.

"A korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő eljárásban eddig 20 személyt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség, és 6 gyanúsított esetében indítványozta letartóztatásuk elrendelését, amivel a bíróság is egyetértett, ennek megfelelő végzést hozott."

A megalapozott gyanú lényege szerint az elkövetők részben a magyar állami költségvetésből, részben pedig EU-s támogatásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket.

A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke meghaladja a

10 milliárd

forintot.

A 24.hu információja szerint a gyanúsítás alapját egyebek mellett több ezer oldalnyi lehallgatási jegyzőkönyv képezi.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nyomozás korrupciós ügyekben - Kovács Katalin
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást