Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Két, Ukrajna melletti demonstráció is volt szombat délután Budapesten

Infostart / MTI
2022. április 2. 16:43
Ukrajnai anyák és Juhász Péterék hívták fel a figyelmet többek között a háború okozta helyzetre.

Az orosz agresszióra és gyermekek háborúban elszenvedett sorsára hívta fel a figyelmet az UNICEF irodája elől indult felvonulás. Az Anyák Menete azokért az ukrán nőkért és gyermekeikért állt ki, akik a háború miatt elhagyni kényszerültek hazájukat. A Telex tudósítása szerint többen játékbabát, vagy összecsavart pokrócot vittek magukkal, amivel a háború gyermek áldozataira hívják fel a figyelmet. Többen voltak babakocsival is.

A menet 14 órakor indult a Wesselényi, Károly, Rákóczi utcákon át a Ferenciek terére, ahol csatlakoztak a „Legyen végre vége” című tüntetéshez, amit Az Egymillióan a szabad Ukrajnáért civil szervezet hirdetett meg. Ez utóbbi demonstráció miatt (17 óráig) lezárták a Kossuth Lajos utcát, a Szabad sajtó utat és az Erzsébet hidat is.

Drónfelvétel az Anyák menete Ukrajnáért és az Egymillióan a szabad Ukrajnáért Facebook-csoport Legyen végre vége! elnevezésű, a szabad Ukrajnáért tartott szolidaritási tüntetésének résztvevőiről a Szabad sajtó útján 2022. április 2-án. MTI/MTVA

Juhász Péter, az Együtt volt elnöke, a rendezvény szervezője színpadra lépve azt mondta, Volodimir Zelenszkij elnök pár hete tett közzé felhívást, hogy az Ukrajnával szolidáris európai országok álljanak ki demonstrációval az országa mellett - ezért szervezték ezt a megmozdulást. Hangsúlyozta: miközben a civilek szolidárisak a menekülőkkel és mindent megtettek értük, Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormány semmit nem tett. Vagyis a civilek Magyarország szíve, "Orbán viszont nem Magyarország szíve, hanem Magyarország enyves keze és ez az enyves kéz már véres is" - fogalmazott. Hozzátette: "ezt nem hagyhatjuk, mert a világ azt fogja hinni, hogy mi is ugyanolyanok vagyunk, mint Orbán Viktor".

Mint a Telex írta, Törley Katalin tanár, a Tanítanék mozgalom aktivistája tiszteletét fejezte ki a nőknek Ukrajnában, Oroszországban, és a világon mindenhol azért, mert még ha egy „súlyos téveszmében szenvedő agresszor áldozataivá” is váltak, megőrzik mindazt, amit a természet és az erkölcs számukra diktál: óvnak, gondoskodnak és vigyáznak egymásra, maguk és sorstársaik gyerekeire.

A 16 éves Arseniy Markov következett a színpadon, a Berlinalen és más fesztiválokon díjat nyert Stop-Zemlia című filmben játszott, a háború kitörése után pedig Kijevből menekült el. Beszélt füstbe ment kijevi terveiről és álmairól, és megjegyezte, hogy aki most már átérzi, hogy mit élt át a karaktere, akit abban filmben alakított, amely a 2014-es ukrajnai háborúról szólt.

A szomszédjának biciklire kellett ülnie és állandó bombázások alatt kellett elhagynia a házát. Az osztálytársai több mint felével még mindig nem sikerült felvennie a kapcsolatot, a nagyszülei pedig még mindig blokád alatt vannak.

A film másik főszereplője, a 17 éves és azóta szintén menekültté lett Nika Krykun mindent elvesztett az orosz támadást követően: városát, családját, családjának teljes történetét fel kellett adnia, hogy elmenekülhessen. Elcsukló hangon beszélt arról, hogy mit élt át a háború kitörtének napján. A robbantások és a civil célpontok támadása idején a családjával egy kijevi óvóhelyen volt, majd pedig úgy döntött, elhagyja Kijevet, elbúcsúzott ott maradt családtagjaitól, és miközben – elmesélése szerint – bombatámadások érték a vonatot is, amelyen menekültek.

A rendezvényen bejátszották bombázások és lövések hangját, és egy perc néma csenddel tisztelegtek az áldozatok előtt.

Pintér Béla színész-rendező arról szólt: mi, magyarok, 1848 és 1956 örökösei békét akarunk, de nem olyan békét, hogy az ukrán nép térdet hajt az agresszor előtt, hanem olyan békét, hogy "az oroszok takarodjanak", fejezzék be az ukrán nép és saját katonáik mészárlását. Úgy vélekedett: Vlagyimir Putyin orosz elnök nemcsak Ukrajnát, a Baltikumot és Lengyelországot "szeretné orosszá" tenni, de ha hagyjuk a magyar kormány hintapolitikáját, akkor Magyarországot is.

Ungváry Krisztián történész szerint az Ukrajna ellen elkövetett támadás és háború mellé állni hazaárulás, és Magyarországnak, mint szomszédos és érintett országnak nemcsak azt kell elismernie, hogy Ukrajna a mi háborúnkat is vívja, a mi biztonságunkat is óvja, hanem azt is, hogy kötelező követelni: Putyin vonuljon ki!

Juhász Péter végül az ellenzéki kampányzáró felé (a Madách Imre térre) irányította a demonstráció résztvevőit.