Nyitókép: DJP

Emléktáblát avattak Erdős Pál tiszteletére

Infostart
2022. március 26. 16:34
Erdős Pál születésének évfordulója alkalmából hagyományteremtő jelleggel hálózattudományi műhelykonferencia keretében emlékeztek meg a legmagasabb nemzetközi elismeréssel, a Nobel-díjjal egyenértékű Wolf-díjjal kitüntetett, valamint Kossuth- és Állami díjas matematikus munkásságáról. Az ELTE Nagytétényi úti Kollégiumában lezajlott Erdős Pál Hálózattudományi Műhelykonferenciát követően emléktáblát avattak Erdős Pál tiszteletére.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter támogatásával a Digitális Jólét Program és a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont szervezésében, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem közreműködésével megrendezett hálózattudományi műhelykonferencián a résztvevők az Erdős Pál által lerakott matematikai alapokból kiindulva, a hálózatkutatás eddigi hazai gyakorlati alkalmazási területeiről, valamint az ezzel kapcsolatos kutatási eredményekről tartottak tudományos eszmecserét.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára köszöntő videóüzenetében elmondta, hogy a hálózatkutatás tudományterület által kidolgozott matematikai és elemzési módszerek felhasználása hozzájárul ahhoz, hogy a digitális, adatalapú államkormányzás, illetve a hálózat alapú kutatásfejlesztés terén hazánk regionális vezetővé váljon. „A hálózatkutatás a mesterséges intelligencián alapuló adathasznosítás egyik legkézenfekvőbb és leghasznosabb formája lehet, amely a lakosság kényelmének növelése mellett az állam és gazdasági szereplők működését is támogathatja” – tette hozzá a digitalizációért felelős helyettes államtitkár a Digitális Jólét Program közleménye szerint.

Darázs Lénárd, az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános rektorhelyettese beszédében kiemelte, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint a magyar hálózatkutatás egyik központi színtere, nagy örömmel biztosított helyet a hagyományteremtő jelleggel megtartott hálózattudományi műhelykonferenciának és megemlékezésnek. A hálózatkutatás mai neves művelői méltó követői Erdős Pál szellemi örökségének, akinek munkássága a mai napig nemzetközi szinten is meghatározó a hálózatkutatás tudományának területén is.

Scheuer Gyula, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kancellárja is köszöntötte a résztvevőket, és egyben megköszönte a Digitális Jólét Program kezdeményezését, melynek eredményeként az ELTE Szenátusának támogatásával Erdős Pál születésének 109. évfordulója alkalmából az ELTE Nagytétényi Úti Kollégiumot Eötvös Loránd Tudományegyetem Erdős Pál Tagkollégiumra nevezik át, valamint Erdős Pál tiszteletére emléktábla kerül elhelyezésre.

Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője, a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont vezetője elmondta, hogy a DJP2030 központi témája szerint a hatékony digitális államkormányzáshoz tiszta adatra, hasznos robotra és érthető hálózatra van szükség. A hálózatkutatásban rejlő lehetőségek kihasználásával egy olyan kezdeményező, innovációalapú hálózatkutatási ökoszisztéma létrehozására lenne mód, amely aktívan hozzájárul az adatalapú gazdaság növekedéséhez – emelte ki a szakmai vezető, hozzátéve, hogy az egyéni és csoportos/intézményes hálózatkutatási kompetenciák fejlesztése mellett fontos lenne a korszerű szervezet- és eljárásdiagnosztikai, valamint fejlesztési módszertanok kidolgozása, továbbá a közigazgatási folyamatok automatizálása, az eljárások ügyfélbarátabbá és gyorsabbá tétele.

Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke előadásában a diplomácia világának vonatkozásában a hálózatkutatás kiemelt szerepéről beszélt, és hangsúlyozta, hogy fontos nemzetállami szuverenitási kérdés a kormányzatok számára, hogy a világon létrejövő, egyre fontosabb és befolyásosabb technológiai, gazdasági, illetve pénzügyi és politikai hálózatokat láthatóvá tegyék, megértsék, döntéshozatali folyamataikban az ezekből levonható következtetésekre támaszkodni tudjanak.

Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánja ismertette a hálózatkutatás legaktívabb, leggyakoribb alkalmazási területeit az egészségügyben, kiemelve, hogy 2010-2014 között rutinszerűvé vált a hálózatelemzések döntéselőkészítésben történő használata. Az előadásában egyfelől az erre vonatkozó esettanulmányokat, valamint a legújabb lehetőségeket mutatta be.

Az esemény kerekasztal-beszélgetésén a résztvevők a hálózattudományokkal, illetve a mesterséges intelligencia kutatásával és alkalmazásával összefüggő kutatási irányokat járták körbe.

A műhelykonferenciát Jobbágy László, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezetője zárta, aki kiemelte, hogy a Digitális Jólét Program szakmai elemző tevékenységét a magyar felsőoktatási intézmények hangsúlyos bevonásával valósítja meg, ezzel előmozdítva ezen intézmények nemzetközi szinten is értelmezhető szakosodását és specializálódását bizonyos digitalizációval összefüggő témakörökben.

Az eszmecserét követően az Erdős Pál tiszteletére elhelyezett emléktáblát Darázs Lénárd, az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános rektorhelyettese, Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja, Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője közösen leplezték le.