Nyitókép: honvedelem.hu/hmzrinyi.hu

Benkő Tibor az ukrán határnál: jól bírják katonáink a feladattal járó terhelést

Infostart
2022. március 14. 15:17
A Magyar Honvédség Keleti Pajzs 2022 feladatban részt vevő, Kelet-Magyarország több térségében szolgálatot teljesítő katonákat látogatott meg Benkő Tibor honvédelmi miniszter vasárnap.

A látogatás első állomása a Magyar Honvédség Előretolt Vezetési Pontjának helyszíne volt, ahol a honvédelmi tárca vezetője a keleti országrészbe csoportosított erők és eszközök készenlétéről, feladatairól, illetve az aktuális ukrajnai helyzetről szóló tájékoztatót hallgatta meg. Mint ismert: a Magyar Honvédség kijelölt erői február 24-én érkeztek a térségbe, és azóta a folyamatosan erősödő magyar katonai jelenlét garantálja hazánk biztonságát - tudósított a honvedelem.hu.

A honvédelmi miniszter elmondta: a nap során a Keleti Pajzs 2022 elnevezésű feladatban részt vevő harccsoportokat keresték fel. A látogatás során meggyőződtek a katonák által végzett feladatok rendszeréről, felkészültségükről, elhelyezési és ellátási körülményeiről. Ezt követően az egyik határátkelőnél találkoztak a humanitárius segítségnyújtási feladatokban résztvevőkkel, köztük az ő munkájukat segítő katonákkal.

A határhoz közel telepített felderítési elemek megtekintése során Benkő Tibor hangsúlyozta:

jól látható, hogy az orosz-ukrán háború egy rendkívül intenzív módon zajló támadó hadművelet,

ami sajnos már - ha nem is olyan mértékben, mint Ukrajna keleti térségében, vagy Kijev környékén - Nyugat-Ukrajna területét sem kíméli, ugyanis a napokban ott is történtek rakéta- és bombatámadások. „A Magyar Honvédség katonái minden eshetőségre felkészültek és szükség esetén képesek azonnal reagálni annak érdekében, hogy Magyarországtól távol tartsák a fegyveres konfliktust, mert Magyarország nem sodródhat bele ebbe a háborúba, hiszen ez a magyar emberek érdeke” - emelte ki a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor leszögezte: „a feladattal járó terhelést jól bírják katonáink. Minden beosztásban – legyen szó vezetőkről, végrehajtó, kiszolgáló vagy biztosító állományról – lelkiismeretesen, odaadóan, nagy áldozatvállalással végzik feladataikat, amiért elismerés és köszönet illeti őket.

Elmondta még, hogy ha a helyzet tovább eszkalálódik, s ha Nyugat-Ukrajnában a háborús helyzet még közelebb kerül hazánk határaihoz, akkor újabb erőket csoportosítanak az ország keleti területeire.