Nyitókép: Yuichiro Chino/Getty Images

Rusvai Miklós elmondta, mikor oldható fel itthon az összes korlátozó intézkedés

Infostart / InfoRádió
2022. február 25. 18:27
Hiába csökken a fertőzöttek száma és a koronavírus szennyvízben mért örökítőanyaga, az elmúlt napokban többször is száz fölött volt a betegség miatt elhunytak száma. A víruskutató szerint ez természetes folyamat a járványhullám lecsengésekor.

Rusvai Miklós sajnálatosnak, de természetes folyamatnak nevezte, hogy egy járványhullám csúcsát követően a halálozási adatok indulnak utolsóként csökkenésnek. Elsőként a fertőzési adatokban, majd egy-két héttel később a kórházban ápoltak és lélegeztetőgépen lévők számában látható javulást, végül pedig – nagyjából három hét elteltével – a Covid-halottak számában is. A víruskutató szerint egészen biztosra vehető, hogy az ötödik hullám már platózott, és kifelé jövünk belőle.

Magyarországon nagyon kevés és enyhe korlátozó intézkedés van érvényben, de Rusvai Miklós szerint három-négy hétet múlva ezek is teljesen feloldhatók. Az egyetlen problémát abban látja, hogy

„túl korán járunk az évben”, és a légzőszervi betegségek szezonja még nem ért véget,

így arra számít, hogy – egészen májusig – nagy számban lesznek még koronavírusos, köztük súlyosabb, kórházi ápolást igénylő eseteket, de ez nem jelent már járványhullámot.

A víruskutató úgy véli, hogy a koronavírus-világjárvány májusig az influenzánál is enyhébbé, tehát egyszerű náthává szelídülhet. Ugyanakkor a Covid hamarosan a déli féltekére húzódik át, és nem tudható, hogy milyen mutációk következhetnek be – intett óva Rusvai Miklós, aki azért bizakodó, hogy nem kerül majd sor erőteljes virulencianövekedésre a következő hónapokban sem.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rusvai Miklós: tankönyvi a járvány mostani mintázata
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást