Nyitókép: reformatus.hu/Bazánth Ivola

Hivatalos: Trócsányi László a Károli-egyetem új rektora

Infostart / InfoRádió - Baumann-Tuka Nikoletta
2022. január 31. 16:30
Trócsányi László jogászprofesszor, a Fidesz európai parlamenti képviselője február elsejétől hivatalosan is a Károli Gáspár Református Egyetem új rektora. A kinevezését hétfőn írta alá Áder János, köztársasági elnök. Az új tisztségéről kérdeztük Trócsányi Lászlót.

A frissen kinevezett rektor nagyon fontosnak tartja, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem oktatói és hallgatói egyaránt elégedettek lehessenek, ennek érdekében Trócsányi László sarkalatosnak érzi, hogy új, interdiszciplináris területeket érintő tehetséggondozó programokat indítsanak be a már meglévők mellett, hogy a hallgatók érezzék, szakmalag törődnek velük. A cél tehát, hogy egy teológushallgató egy bölcsészhallgatóval, egy jogászhallgatóval, egy pedagógusképzős hallgatóval, de akár az egészségtudományi kar hallgatójával közösen vehessen részt olyan műhelyekben, amelyek arról szólnak, hogy „milyen Magyarországot szeretnénk, milyen Európában szeretnénk élni, és mik azok a fő kérdések, amik bennünket foglalkoztatnak” – sorolta.

Trócsányi László megjegyezte, természetesen vannak kiváló területek, ahol a Károli Gáspár Református Egyetem eddig is korszakalkotó volt, így ezeket a területeket próbálják majd kiegészíteni. Ezen túlmenően nagy hangsúlyt fektetne a kulturális élet megjelenítésére az egyetem életében – akár a zene, akár a sport lehetőségének biztosításával –, továbbá a lemorzsolódás csökkentésére.

„Az a célom, hogy mind az oktatók, mind a hallgatók elégedettek lehessenek a Károli Gáspár Református Egyetemen”

– foglalta össze.

Magát, az intézményt illetően úgy fogalmazott: egyfelől a név – Károli Gáspár református lelkészé – önmagában kötelez, előrevetítve, hogy meghatározott értékrendet képviselnek, másfelől az egyetem az universitas szóból származik, ami az egyetemességet és a nyitottságot jelenti. Vagyis meglátása szerint egyszerre kell megfelelniük a keresztény értékrendnek, miközben a tudományt kell képviselniük, nyitottságot kell megjeleníteniük, és a kettő összhangjára kell törekedniük.

Ami az első és legfontosabb lépéseket illeti, Trócsányi László emlékeztetett: a közeljövőben jön létre egy megállapodás az egyetem és a magyar kormány között, ami lehetővé teszi kiemelt programok végrehajtását. Hozzátette: fontos a nemzetköziesítés, ugyanakkor a Kárpát-medencében gondolkodik. A többi között meg kívánja erősíteni a Károli Gáspár Református Egyetem kapcsolatait például a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel vagy a felvidéki Selye János Egyetemmel. „Tehát nemzetköziesítés, másrészt Kárpát-medence, mind a két területet rendkívül fontosnak tartom” – zárta szavait az új rektor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hivatalos: Trócsányi László a Károli-egyetem új rektora
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást