Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Így lehet majd használni az új időalapú jegyeket

Infostart
2022. január 21. 13:49
Hogyan lehet akár egy óra is a harminc percből? A BKK fontos kérédseket tisztázott.

A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán tárgyal és dönt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú jegyek bevezetéséről. Ha elfogadják, akkor már tavasszal használhatják az utasok az újítást.

A társaság tájékoztatása szerint a fővárosban közlekedők régóta igénylik egy olyan jegytípus bevezetését, amely korlátlan utazást biztosít számukra egy meghatározott, rövid időszakon belül, akár oda-vissza irányba. Ezért előkészítették az időalapú mobiljegyek bevezetésének lehetőségét. A sokak által ismert klasszikus vonaljeggyel ellentétben ezek a jegytípusok nem korlátozzák az átszállások számát, bármennyiszer használhatók. Az időalapú jegyek ugyanazokra a BKK járatokra lesznek érvényesek, mint egy vonaljegy. Budapest közigazgatási határán belül a MÁV-HÉV vonatain, és a Volánbusz „kék” járatain is elfogadják majd azokat.

A BKK egyik reprezentatív kutatásában a válaszadók döntő többsége érdeklődést mutatott egy ilyen termék iránt. A felmérésből az is kiderült, hogy az utasok többsége a 90 perces jegyet használná szívesen. Emellett, a társaság adatai szerint egy járművön töltött átlagos idő 22 perc.

A fentiek miatt az időalapú termékek két induló jegytípusa a 30 és a 90 perces mobiljegy lesz. Előbbi 530 Ft-ba kerül majd. Egy hagyományos vonaljegy ára 350 Ft, tehát aki akár csak egyszer is átszáll egy másik járatra, már jobban jár a 30 perces jegy használatával – hívja fel a figyelmet a társaság. A 90 perces mobiljegy 750 Ft-ért váltható majd meg.

Az időalapú jegyek kizárólag digitális formában lesznek elérhetők, papír változatban nem. Használatuk a mobiljegyhez lesz hasonló.

A jegyek azonban, akár 60, vagy 120 percig is használhatók,

ugyanis az elkezdett utazást be lehet fejezni, még akkor is, ha az tovább tart, mint 30, vagy 90 perc. Tehát a 30 perces jeggyel 29 perc 59 másodpercig, a 90 perces jeggyel pedig 89 perc 59 másodpercig fel lehet szállni egy újabb járatra, és azzal el lehet utazni Budapest határán belül bármeddig. Azaz a felszállásnál kell figyelni a megfelelő időpontra. Így előbbit – bizonyos esetben – akár 60, utóbbit akár 120 percig használhatják a BKK ügyfelei. Fontos tehát, hogy a félórás jegy nem válik érvénytelenné a 30 perc leteltét követően, ugyanis a jegy érvényessége addig tart, amíg az utas a 30 percen túli időszakban le nem száll a járműről.

A BKK a későbbiekben a felmerülő igények és a tapasztalatok alapján bővítheti a palettát.