Nyitókép: Watchara Piriyaputtanapun/Getty Images

A magyar tudományos eredmények legjava egy helyen az interneten

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2022. január 17. 22:10
Online összállítás készült a hazai tudományos műhelyek tevékenységéről "MTA 30" címmel. A Magyar Tudomány folyóirat szerkesztőbizottságának vezetésével, csaknem 30 kutató közreműködésével készült, az akadémia honlapjáról elérhető összegzésről Falus András akadémikust, a Magyar Tudomány folyóirat főszerkesztőjét kérdeztük.

Az egyes tudományos műhelyektől bekért összegzésekből a koronavírus-járvány okozta jó egyéves szünet után összeállt egy szöveggyűjtemény, amely a legfontosabb, nemzetközi és hazai szinten is legkiemelkedőbb és leginnovatívabb tudományos eredményeket foglalta össze.

"Nagyon fontos következtetést vontunk le már a munka közepén egyrészt arra vonatkozóan, hogy ez egy digitális, az interneten elérhető anyag lesz, másrészt hogy ez egy nyitott végű anyag, vagyis bármikor javítható, módosítható, folytatható. Ez egyfajta kommunikációt biztosít a társadalom érdeklődő része, a köz- és felsőoktatás képviselői, a politika szereplői és a Magyar Tudományos Akadémia között" – mondta az InfoRádióbn Falus András akadémikus, a Magyar Tudomány folyóirat főszerkesztője.

A Magyar Tudományos Akadémia honlapján (ide kattintva) elérhető oldalon minden szakterület, vagyis a 11 osztály egy tartalomjegyzéket nyújt a olvasónak. Az érdeklődők a meteorológiától kezdve a fertőző betegségeken, az irodalmi kutatások legújabb eredményein vagy a történelem, a kémia, a fizika kérdéseiben tájékozódhatnak a tartalomjegyzék oldalról indulva.

A Falus Andrással készült beszélgetés hosszabb változata alább meghallgatható.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Falus András - MTA30 összeállítás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást