Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

A szakdolgozói kamara szerint szenved az egészségügy

Infostart / InfoRádió - Rezsek Győző
2022. január 15. 11:14
Vannak olyan ellátási formák, ahol tragikussá vált a helyzet a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint. Ennek oka leginkább a szakemberhiány. Kiderült, februárban lehet majd pontosan látni, hány dolgozó hagyta el az ágazatot. Balogh Zoltánt kérdeztük.

A magyar egészségügy leginkább az emberhiánytól, a dolgozók hiányától szenved – kezdte a MESZK elnöke, aki szerint a napi munkaterhelés mértéke mára extrém mód megnövekedett.

Elmondása szerint ennek

  • egyik oka, hogy egyre inkább fokozódik a kórházba kerülő, ellátást igénylő betegek száma és betegségük súlyossági foka,
  • a másik pedig abból adódik, hogy az ellátásban résztvevő szakdolgozók száma – jelentősebb vagy kisebb mértékben, de – csökken.

Tehát a maradók sokkal több munkaórában végzik a tevékenységüket: nem 168, hanem 200-220 órában, sőt, hallani már olyan extrém esetekről is, amelyek a 300 munkaórát közelítik – tette hozzá Balogh Zoltán

A kamara elnöke azt nem tudta megerősíteni, hogy a KSH legfrissebb jelentése szerint mintegy 17 ezren hagyták el – egy év leforgása alatt – az egészségügyi pályát. A megállapítás ugyanis az egészségügyi és a szociális ellátórendszert „összemosva”, a humán egészségügyi és szociális szolgáltatások rendszerében gondolkodva mutatja, miközben a kamara nagyjából 2-3 ezer kollégával kevesebb létszámot lát a nyilvántartásuk alapján.

Az egészségügyet valóban elhagyók pontos száma a februári éves tagsági kártya megújításánál derülhet ki

– tette hozzá.

Balogh Zoltán szerint igaz az az állítás, hogy a létszámhiánynak komoly következményei lehetnek: a nagyobb leterheltség mellett megnőhet a tévesztések és hibák lehetősége. Arra is kitért, hogy a létszámhiány és a halálozás közötti összefüggések tényezői lehetnek az ellátási problémáknak, miután jóval nagyobb terheléssel jóval kisebb létszám jut a betegellátás különböző területein a gondozottakra, ellátottakra. Tehát a következő években az egészségügy megújulásának egyik fontos kitörési pontja kell, hogy legyen a humánerőforrás menedzsment kezelése, és ebben kiemelt szerepet kell hogy kapjon az ápolók és a szakdolgozók helyzete.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakdolgozói kamara: szenved az egészségügy
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást