Nyitókép: Pixabay.com

Indulhat a külföldi nyelvtanulás diákoknak, ezen kívül nem sokat tudni

Infostart
2022. január 7. 09:32
Már a nyártól működnie kellene a programnak a korábbi tervek szerint.

Nyártól már indulna a diákok külföldi nyelvtanulási programja, 140 ezer, 9. és 11. osztályos diákot és 10-15 ezer tanárt érintően, ám kevés az érdemi információ erről, mivel a Tempus Közalapítvány - amely a programot bonyolítaná le - nem nyilatkozhat, az Emmi nem teszi, az iskolákat meg még nem értesítették a részletekről - olvasható a hvg.hu-n.

A programot Orbán Viktor miniszterelnök a 2019-es februári évértékelőn jelentette be, de a koronavírus-járvány értelemszerűen átmenetileg elsöpörte.

A lapnak nyilatkozó intézményvezetők nem tudják elképzelni, hogy nyáron elindul a program ilyen kevés információ mellett. Egyesek azért belekezdtek a szülői igényfelmérésbe.

A Tempus azzal hárította el az érdeklődést, hogy a program miniszteri biztosa, Bartos Mónika az Emmi kötelékeiben végzi a munkáját.

A programban részt vevő nyelviskolákat már kijelölték.

Fordulatot az jelenthet az ügyben, hogy a Tempus honlapján szerepel, az érintett tanulók nyáron "egyéni vagy csoportos nyelvoktatásban vehetnek részt a tantervi keretek között tanult, választható idegen nyelvek (angol, francia, német, kínai) célországaiban".

A programra a 2022-es költségvetésben 70 milliárd forint szerepel is (korábban 90 milliárd forintot szántak rá).

Ha elindul a program, az mindenestere ingyenes lesz a diákoknak: az állam állja az utazás, a nyelvi kurzus, az ellátás, a szállás és a transzfer költségeit, és még zsebpénzt is biztosít a fiataloknak. A program ráadásul előfinanszírozott, tehát a szülőknek nem kell előteremtenie az összeget. Ha megvan a fogadónyilatkozat a kinti nyelviskolától, akkor a TKA azonnal utalja az összeget.

A programban a diákok egyéni vagy csoportos kiutazási formában vehetnek részt. Előbbiben a diák maga pályázik, maga szervezi a kiutazását, és vesz részt vesz a célországi nyelviskola nyelvtanfolyamán. A legtöbben azonban a korábbi években a csoportos kiutazást választották volna.

Egy 2019-es felmérés szerint, ha akkor indult volna a program, az érintett mintegy 140 ezer diák közül közel 90 ezren éltek volna a lehetőséggel, ezek 90 százaléka csoportos úton vett volna részt. A döntő többség (80 százalék) angol nyelvet tanult volna.