Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

A Népligeti felüljáró elbontása is benne van a kalapban

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2022. január 7. 10:53
A budapesti felüljárók és hidak többségét mielőbb fel kellene újítani, de erre a fővárosnak nincs forrása – derül ki az InfoRádió körképéből. A BKK jelezte, az Üllői úti felüljáró az elmúlt években olyan rossz állapotba került, hogy korlátozásokat kellett bevezetni rajta. A Világgazdaság értesülései szerint már felmerül a Népligeti felüljáró teljes elbontásának lehetősége is.

A budapesti felüljárók és hidak többségét évtizedek óta nem újították fel, ezért nagy részükre ráférne a rekonstrukció – mondta Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke. Mint fogalmazott, Budapest csaknem fél évszázada, 1973-ban lett száz éves, rengeteg műtárgy pedig akkoriban készült, amik most mennek tönkre, a mai Fővárosi Önkormányzatnak pedig sem új beruházásra, sem a meglévők karbantartására nincs meg a forrása. A VEKE elnöke hozzátette: Tarlós István időszakában számos felüljáró, köztük a Kerepesi úti vasút feletti hidak, a kőbánya-kispesti nagy felüljáró és a BAH csomóponti felüljáró generálozása kezdődött meg, ugyanakkor már látszódott, hogy ezekre nem fog elégséges pénz jutni, miközben még a 3-as metró is „teljesen letérdelt”, ami aztán a fejlesztési pénzeket teljesen elvitte.

Dorner Lajos kiemelte azt is, többek között az Üllői úti felüljáró megújítása is több milliárd forintos tétel lenne, és erre nyilvánvalóan a Fővárosi Önkormányzatnak momentán nem futja.

A BKK szóvivője a népligeti felüljáróval kapcsolatban úgy fogalmazott: kiemelt közlekedési szerepének ellenére rendkívül rossz állapotban van, és mielőbbi felújításra szorul. A korszerűsítéshez forrásra lenne szükség, ezzel azonban sem a Fővárosi Önkormányzat, sem a BKK nem rendelkezik jelenleg. Ettől függetlenül a BKK és a Budapest Közút mélyebb vizsgálatokat végezhet el az idén a felüljáró állapotával kapcsolatosan, aminek az eredménye meghatározhatja azt, hogy mi lesz az átkerülnek a sorsa rövid-, illetve hosszú távon – tette hozzá Borsi Dávid. A Világgazdaság értesülései szerint

szakmai szinten felmerült a Népligeti felüljáró teljes elbontásának lehetősége.

A kérdésben a lap megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatal konkrétan nem reagált, de azt megerősítette, hogy a Budapesten az Üllői út forgalmát a Könyves Kálmán körúton átvezető műtárgyról az állapota miatt részletes vizsgálat készül az idén. Azt is jelezték, hogy a műszaki felmérés sokrétű, így kiterjed arra, hogy a felüljáró milyen mértékben terhelhető, hogy az esetleges felújítása során milyen beavatkozásokat kell elvégezni, illetve, hogy ezek elvégezhetők-e a jövőbeni fennmaradása érdekében.

Mint ismert, a híd állapota miatt a biztonságos használat érdekében

január 1-jétől a 12 tonnánál nehezebb járművek nem hajthatnak át a felüljárón

– ebbe a kategóriába tartoznak az Üllői úton közlekedő csuklós autóbuszok is.

A gazdasági napilap szerint a fenti nyilatkozatból több esetleges forgatókönyv lehetősége is kiolvasható, például az is, hogy korántsem biztos, hogy a januártól bevezetett súlykorlátozás lesz az utolsó az átkelőn. Arra ugyanakkor nem érkezett válasz, hogy vajon a személyautósoknak kell-e számolniuk tilalommal, és ha igen, milyen időtávon belül.

A Világgazdaság szerint, ha a jelenlegi városvezetés végül azt a döntést hozza, hogy felszámolja a Népligeti felüljárót, az számottevően érződni fog a forgalom alakulásában, amely már eleve tűréshatáron mozog – részben más, nem kellően átgondolt közlekedéstechnikai intézkedések eredményeképp – a belvárosban. Erre azonban megoldást jelentene a kormány által favorizált, de a főváros részéről nem támogatott Galvani híd megépülése – jegyzik meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Népligeti felüljáró elbontása is benne van a kalapban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást