Nyitókép: MTVA/Molnár-Bernáth László

Nem legális szabadstranddal fogják megoldani az áldatlan állapotot Hévízen

Infostart
2021. december 30. 17:05
Egy keszthelyi önkormányzati képviselő vetett volna véget beadványával az „undergrand fürdőkultúra” több évtizedes időszakának, de nem járt sikerrel.

Az ötlet, mely szerint a Hévízi-tó vízét levezető, 13 kilométer hosszú, 10-12 méter széles, Zala folyóba ömlő csatorna (más néven lefolyó vagy kifolyó) egy részét alkalmassá lehetne tenni ingyenes strandolásra, nem először ütközik falakba - írta a Napi.hu.

Mint arról az Infostart is beszámolt, egyre többen választották a turistaszezonban a Hévízi-tó kifolyójában való illegális fürdőzést. Ezt tavaly a járványhelyzetre, idén pedig környezetvédelmi okokra hivatkozva megtiltotta Hévíz polgármestere - igaz, a terület Keszthely közigazgatási területén fekszik, tulajdonosa a magyar állam, kezelője a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Papp Gábor arra hivatkozott, köztisztasági és közszemérem elleni vétséget követ el az ott fürdőzők egy része.

A terület hivatalos működésének kérdése most egy önkormányzati képviselői beadvány kapcsán került napirendre a Keszthelyi Önkormányzat idei utolsó, decemberi ülésén. Molnár Tibor keszthelyi politikus javaslata arra irányult, hogy illemhelyek és szemétgyűjtők kialakításával teremtsék meg a fürdőzés alapvető feltételeit.

A beadvány azonban nem járt sikerrel, írta a portál, ugyanis a keszthelyi közgyűlés városstratégiai bizottságához eljuttatott, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BfNP) szakvéleménye szerint a tervezett fürdőhely jelentős ökológiai kárt okozna a trópusi folyókra emlékeztető növény- és állatvilágot rejtő lefolyóban, de magában a tóban is. Egyébként vízügyi igazgatósági rendelet is tiltja a lefolyó vizének elején elhelyezett vízi műtárgy közelében történő fürdést, rendőrök is ellenőriztek ott idén.

A gazdasági portál információi szerint közben a Hévízi Szobakiadók Közössége évek óta azt látja, hogy az illegális lefolyói gyógyfürdőzés átrajzolta a város magánszálláshelyi térképét.