Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Megszólalt Berki Zsolt, a Városháza-ügy egyik kulcsszereplője

Infostart
2021. december 23. 15:13
A magát ingatlan-tanácsadónak valló férfi szerint koholmány a Városháza értékesítéséről megjelent szerződés meg a fővárosi jutalékos rendszerről szóló állítás, és nem ismeri a jelenlegi városvezetés egyetlen tagját sem.

A Rahimkulov család képviselői kezdeményezték azt a találkozót, amelyen titkos felvételek készültek a Városháza állítólagos eladásáról – mondta a Telexnek adott interjújában Berki Zsolt, a Városháza-ügyben sokat emlegetett ingatlanos, akit többen is az ügy egyik kulcsfigurájának írtak le. (Az ügyben született eddigi cikkeinket itt olvashatja.)

Az állítása szerint 10-15 éve ingatlan-tanácsadással foglalkozó férfi még 2016-ban vagy 2017-ben kereste meg Bagdy Gábor akkor főpolgármester-helyettest, mert egy meghirdetett Ráday utcai ingatlanra volt vevője, így irányították át a fővárosi vagyonkezelőhöz, és ismerte meg a mostani hangfelvételek egy másik főszereplőjét, Barts J. Balázst, a vagyonkezelő vezérigazgatóját. Elmondása szerint összesen öt ingatlanügyletben járt el a fővárosban, háromszor sikerrel. Az utolsónál, egy Budafoki úti ingatlannál pályázatánál képviselte a hangfelvételeken vélhetően hallható Gansperger Gyulát is.

Berki Zsolt állítása szerint Gansperger Gyula kérte meg, hogy szervezzen meg egy találkozót a vagyonkezelő vezetőjével, mert "a Rahimkulov család az érdeklődő, akikről elmondta, hogy sok befektetésük van Magyarországon, olyan nagyobb fejlesztési célpontokat kerestek, amelyek a fővárosnál fellelhetőek". Az ingatlan-tanácsadó azt mondta, a megbeszélésen – amelyen ott volt még állítása szerint egy Zentai Péter nevű férfi, aki szintén a befektetőket képviselte, illetve az a Bodnár Dezső, aki a héten a fővárosi vizsgálóbizottság előtt is tanúskodott – más ingatlanokról volt szó, és a befektetők konkrét kérdésére beszéltek a Városháza helyzetéről.

"Barts arról beszélt, hogy többféle elképzelés van a városvezetés részéről. Azt nem közölte, hogy melyik a leginkább konkrét, de arról volt szó, hogy egy esetleges hasznosítás esetén mi és hogyan történne"

– mondta most Berki Zsolt, és hozzátette, ár is elhangzott, "hozzávetőlegesen 100 millió euró, illetve 40 milliárd forint", ugyanakkor szerinte "se nevek, se pozíciók nem merültek fel, nem kerültek szóba. Senki nem említette sem Karácsony Gergely, sem Kiss Ambrus nevét".

Berki Zsolt az interjúban azt is állítja, hogy a jelenlegi városvezetésből senkit sem ismer személyesen, sem a főpolgármestert, sem a helyettesét, Kiss Ambrust. Az ingatlanos szerint azzal álltak fel a tárgyalás végén, hogy majd a befektetők képviselői jelentkeznek, és október második felében Gansperger Gyula kérte is tőle egy második tárgyalás megszervezését, de nem tett eleget a kérésnek, mert "nem volt jó érzése".

Az ingatlanügyleteknél a saját jutalékát 3-8 százalékra tette, de

a hangfelvételeken hallható fővárosi jutalékos rendszerről azt mondta, "ez egy koholmány, aljas rágalom az egész".

Szintén koholmánynak minősítette azt a szerződést, amely a sajtóban jelent meg, és amelyet elvileg ő kötött egy ingatlanközvetítő céggel a Városháza eladására.

Ennek ellenére még nem gondolkodott azon, hogy jogi lépéseket tesz, még ügyvédet sem fogadott, az viszont kiderült, hogy az ügyben indult rendőrségi eljárás részeként az otthonában már házkutatást tartottak, de még nem hallgatták ki.

A kiszivárogtatott hangfelvételeken az is elhangzott, hogy Berki Zsolt testvére, Berki József az összekötő kapocs a városvezetéssel, mert a 2014-ben elhunyt Kiss Péter volt szocialista politikusnak volt a közeli ismerőse, akinek a kabinetfőnöke Kiss Ambrus, a mostani főpolgármester-helyettes volt. Berki József a Telexnek azt mondta: a néhai minisztert ismerte, Kiss Ambrust viszont nem, vele nem beszéltek és nem találkoztak soha. „Nekem személyesen nem volt közöm a városházi ügyekhez, szerintem engem csak belekevertek ebbe” – mondta Berki József.