Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Metróért Egyesület: ez önmagában kevés

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2021. december 21. 17:56
A Népszava értesülései szerint lassan halad a 3-as metró vonalára érkezett orosz metrókocsik javítása. Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke hangsúlyozta: az első körben érkezett 15 járműnél jelentős mértékű rozsdásodást tapasztaltak.

Bíró Endre némileg túlzónak tartja a felújítás kifejezést, szerinte jobban megállná a helyét a tapasztalt hiányosságok kijavítása, megszüntetése, ami azonban nem azt jelenti, hogy egy könnyű fajsúlyú dologról van szó. A Metróért Egyesület elnöke két problémát tart kiemelendőnek, amiket a legkritikusabbaknak érez: az egyrészt a kocsiszekrénynek a korrózióját, és ezzel párhuzamosan a nem megbízható hegesztési varratokat. Másrészt bizonyos nagy tömegű készülékeknek a felfüggesztését az alvázon, amik szintén nem függetlenek a hegesztés- és az alkalmazott anyagok minőségétől – jegyezte meg.

Mint fogalmazott, a kocsiszekrény korrodálása olyan probléma, amire jó szívvel nem mondható rá, hogy „pikk-pakk” megoldható. Bíró Endre emlékeztetett, eddig két szerelvényen végzett az orosz gyártó, illetve a BKV közösen próbajavítást, szinte kizárólag a padlólemez rozsdamentesítését illetően, és bár ezzel kidolgozásra került a technológia, hogy miként lehet a korrózió problémáját a sorozatjárműveken is megoldani, „ez önmagában azonban kevés”. Hiszen nemcsak a padló korrodál, hanem a kocsiszekrény nagy részénél tetten érhető: az ablak alatt a gumiprofiloknál, a tetőíveken, a hegesztéseken – sorolta.

A Metróért Egyesület elnöke hozzátette: 37 szerelvény 222 kocsijáról van szó, de érdekes mód,

az első 14-15 szerelvénynél erőteljesebben mutatkozik a fent említett probléma.

Találgatások szerint, mert ezek a kocsiszekrények éveken keresztül kint álltak a szabad ég alatt, amit Bíró Endre sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudott. Mindazonáltal úgy véli, amikor fény derült a korrózió mértékre, a legjobb megoldás a szerződésnek a felmondása lett volna.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Metróért Egyesület: ez önmagában kevés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást