Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Gulyás Gergely: ha mindenki Pfizert kér, akkor is lesz elegendő oltás

Infostart / MTI
2021. november 23. 15:51
A kormány az egyik legbátrabb oltáspárti döntést hozta azzal, hogy a munkáltatókra bízta a kötelező oltás elrendelésének kérdését - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán, amelyen a járványtól a jövő évi választásokig számos témát érintettek.

Gulyás Gergely a vakcinákra vonatkozó képviselői kérdésre elmondta, hogy összesen mintegy 10 millió áll rendelkezésre az országban. A kormány szeretné, ha 4-5 millióan felvennék a 3. oltást; ha mindenki Pfizert kér, akkor is lesz elegendő.

A védettségi igazolványokhoz kötött szolgáltatások körének meghatározásával kapcsolatban elmondta, ez függ a járványhelyzet alakulásától. Vannak előrejelzések, melyek szerint a járvány 4. hulláma lassan stagnáló, majd enyhülő szakaszba jut.

Azzal kapcsolatban, hogy a járvány komoly próbatétel a területi közigazgatás számára, felidézte: tavasszal például előfordult, hogy napi 200 ezer oltás beadásának koordinálásában vett részt a közigazgatás, illetve összesen több mint 200 ezer munkahelyvédelmi bértámogatásról, a kutatásfejlesztés területén pedig 22 ezer kérelemről döntött. A járvány a területi közigazgatásban mintegy 3,5 milliárd forintos többletkiadással járt.

A magyar kormány az egyik legbátrabb oltáspárti döntést hozta azzal, hogy a munkáltatókra bízta a kötelező oltás elrendelésének kérdését, és a maga részéről kötelezővé tette a közigazgatásban, illetve a közoktatásban dolgozók körében - közölte a kötelező oltásokra vonatkozó kérdéssel kapcsolatban. Ennek bevezetéséről Európában egyébként még csak Ausztria döntött.

Képviselői kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány hónapok óta szeretné kifizetni a főváros tömegközlekedési támogatását a Budapesti Közlekedési Központnak, de a főváros nem kíván megegyezni. A pénz rendelkezésre áll, de vita van a HÉV fővárosi szakaszának támogatásáról. Úgy látszik a főváros a vitát keresi a kormánnyal, nem a megegyezést - jegyezte meg a miniszter.

Mindeközben a kormány Budapestre, mint a nemzet fővárosára tekint, és ennek megfelelően támogatja a fejlesztéseket. Ilyen többek között a budapesti agglomerációs stratégia, amely az elmúlt 100 év legnagyobb vasútfejlesztése lesz összeségében 1000 milliárdos nagysárendben. Budapestnek jut uniós és kormányzati támogatás is - szögezte le Gulyás Gergely.