Nyitókép: Védőruházatot viselő alkalmazottak egy római kórház koronavírussal fertőzött betegeket ápoló intenzív osztályán 2020. október 29-én. MTI/EPA-ANSA/Massimo Percossi

Egy kórházi levél szerint még odébb van a járványhullám csúcsa

Infostart
2021. november 10. 18:35
Az is kiderült belőle, hogy a kórházban fekvők általános állapota rosszabb, mint a korábbi időszakokban.

Mint arról az Infostart is beszámolt, nem egyenletes mértékben terjed a koronavírus az országban, a szennyvízadatok és a heti betegszámok is jelentős eltéréseket mutatnak. Utóbbi alapján Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legrosszabb a helyzet, utána Csongrád-Csanád és Békés megye következik.

Csongrád-Csanád megyéből helyi hírek is érkeztek: a Szeged.hu birtokába jutott az a levél, amit Balogh Dénes, a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ ápolási igazgatója írt közvetlenül a Klinikai Tanács hétfői ülése után a szegedi egészségügyi szakdolgozóknak a jelenlegi vírushelyzetről.

Az ápolási igazgató a vezető szakdolgozókat tájékoztatta. A legfontosabb megállapítások:

"Csongrád-Csanád megye a leginkább érintett, noha Szegeden és Hódmezővásárhelyen még »nem robbant be« a be a járvány, a Klinikai Központban már 246 beteget covidos beteget gyógykezelnek."

A 246-os szám magasabb a második járványhullám csúcsánál és közelíti a harmadik hullám 300 körüli csúcsát a szegedi klinikán.

Ám most "a bennfekvő betegek általános állapota jóval rosszabb, mint a korábbi hullámok idején, és az intenzív ellátást igénylők aránya is jóval nagyobb.

A jelenlegi hullám csúcsa december közepére vagy második felére várható."

A levél szerint átszervezik a betegellátást Csongrád-Csanád megyében, a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központba csak a súlyos betegeket viszik, az enyhébb esetek ellátásába bevonták a megye többi kórházát.

Ennek kapcsán a levél szerint felmerült annak lehetősége, hogy újra szükség lehet a kiskunhalasi járványkórház megnyitására, amit a szegedi klinika mindenképpen szeretne elkerülni, mert vélhetően többnyire szegedi dolgozókat vezényelnének oda, ami tovább nehezítené a helyzetet.

Rovó László, a szegedi egyetem rektora megerősítette, hogy erőn felül dolgozik a szegedi klinika. A Szeged Televíziónak nyilatkozva azt mondta: Másfél év alatt rendkívül kimerült az egyetem egészségügyi kapacitása „pszichésen és a munkaerő szempontjából is”.