Nyitókép: Gűth Ervin

Jakab Ferenc: még nem látszik a fény az alagút végén

Infostart
2021. november 9. 17:27
A Pécsi Tudományegyetem virológus professzora szerint újabb járványhullámra is készülnünk kell.

„Alapvetően a vírus egy kicsiny szervezet, de nem buta: ami neki kedvező az evolúcióban, vagy ami neki kedvező a genetikai állapotában, és ami segíti a terjedését, azt meg fogja tartani, tehát egyre jobban arra kell felkészülni, hogy újabb, erősebb variánsok, és jobban fertőző variánsok jelennek meg” – fogalmazott, a Pécsi Tudományegyetem virológus professzora az ATV-nek annak apropóján, hogy szlovák virológusok felfedezték a delta variáns egy szubvariánsát, ami 10-15 százalékkal is fertőzőbb lehet.

Jakab Ferenc szerint már jobban ismerjük a vírust, mint két éve, és amióta rendelkezésre áll az RNS-vakcina, azt akár néhány hét alatt hozzá lehet igazítani a mutációkhoz, amennyiben megvan annak genetikai kódja. „Ez nem csak elvi síkon, de gyakorlati síkon is megvalósítható, nem szükséges hozzá maga a vírus, hanem elég a vírus genetikai kódja, a szekvenciája és annak ismeretében bármikor el lehet kezdeni az új vakcinák gyártását” – magyarázta a szakember.

A virológus arról is beszélt, hogy nagyon fontosnak tartja a gyógyszerfejlesztéseket, hiszen nem mindenkinél alkalmazható, vagy működik megfelelően a vakcináció, az ő esetükben pedig kizárólag a gyógyszeres terápia jöhet szóba. Jakab Ferenc idevágóan közölte, hamarosan egy magyar orrspray is rendelkezésre állhat majd a Covid ellen, ami „a vírusnak egy Stop-táblát jelent a nyálkahártyában.” Jelenleg azt vizsgálják, meddig hatékony a készítmény.

A professzor szerint még nem látszik a fény az alagút végén, nem tudni hogy meddig cirkulál köztünk a vírus, az viszont biztos az oltással mérsékelhető a következő járványhullám erőssége.