Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Tényleg lehet két népszavazás a parlamenti választásokkal egyszerre

Infostart / MTI
2021. október 14. 14:45
Egy lépéssel közelebb kerültünk ehhez, miután a törvényjavaslatot sürgősséggel nyújtja be az Országgyűlésnek Volner János. Ez 12 milliárd forintot spórol a költségvetésnek.

A Volner Párt kezdeményezi, hogy az országgyűlési választásokkal egy időben megrendezhető legyen országos népszavazás is - közölte a párt elnöke.

Volner János sajtótájékoztatóján azt mondta: az erről szóló törvényjavaslatot sürgőséggel nyújtotta be az Országgyűlésben, így a jövő kedden akár tárgyalhatja is a parlament.

A szabályozás elfogadása esetén a 2022-es országgyűlési választással egy időben lehetne megtartani

  • a kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi, valamint
  • az ellenzék által kezdeményezett, a Fudan Egyetemről szóló népszavazást is,

így megspórolhatna 12 milliárd forintot a költségvetés - tette hozzá.

A politikus úgy vélekedett, hogy a törvényjavaslat ügyében politikai konszenzus jöhet létre, mivel Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke korábban hasonló elképzelést fogalmazott meg, és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is támogatásáról biztosította elképzelését. Emiatt bíznak abban, hogy az Országgyűlés egyöntetűen támogatni foga a törvényjavaslatot - fűzte hozzá.

Csalódást okozott számukra - folytatta -, hogy "Soros György blogján" a 444.hu-n a szintén "Soros által finanszírozott" Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) támadta a javaslatot, arra hivatkozva, hogy előnyhöz juttatná a kormánypártokat. Láthatóan az a szándékuk, hogy minél inkább mélyüljenek az árkok Magyarországon kormánypárt és ellenzék között, ezzel szemben a Volner Pártnak a pártokon átívelő konszenzus megteremtése a célja - jelentette ki a politikus.

Emlékeztetett: már hónapokkal korábban megígérte, a Volner Párt mindent megtesz annak érdekében, hogy érvényes és eredményes legyen a gyermekvédelmi népszavazás. A népszavazás egyidejű megrendezése a választásokkal segítené ezt a törekvést. A választók pedig így egyértelmű üzenetet küldhetnek azoknak a brüsszeli politikusoknak, akik az "LMBTQ-lobbi" valamennyi kívánságát rá akarják kényszeríteni Magyarországra - hangsúlyozta Volner János.