Dobrev Klára–Márki-Zay Péter-vita: személyeskedő megjegyzések, látványos kézfogás

Infostart
2021. október 13. 18:31
Személyeskedéssel indult a harmadik miniszterelnök-jelölti vita, Márki-Zay Péter a DK zsarolásáról, Dobrev Klára riválisa alkalmatlanságáról beszélt, majd a két jelölt kézfogással békülni látszott. Márki-Zay Péter már kormánytagokat is említette, Dobrev Klára decemberig árnyékkormányt hirdetne. Az ellenzéki előválasztás utolsó tévévitájának részletei.

Az ellenzéki előválasztás második fordulójában már csak a miniszterelnök-jelöltek versengenek, eredetileg az első kör három legtöbb szavazatot kapó indulójára lehetett volna voksolni egy hétig, de Karácsony Gergely múlt heti visszalépése után csak Dobrev Klára, a DK jelöltje és Marki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselője maradt versenyben.

Az előválasztás harmadik élő televíziós vitájában tehát csak ők ketten kaptak szerepet és a szabályok szerint 32-32 percet álláspontjuk kifejtésére, és vélhetően egymás pocskondiázására, mert amióta kétfősre szűkült a verseny, a jelöltek elsősorban a másik lejáratásával próbáltak előnyre szert tenni. Emellett civil- és érdekvédelmi szervezetek kérdéseire is válaszolniuk kell a reménybeli miniszterelnök-jelölteknek.

Elmúlt napok történései

Márki-Zay Pétert először arról az állításáról kérdezte a moderátor, Rábai Balázs, hogy kiket zsarolt még meg a DK Karácsony Gergelyen kívül, erre azt mondta, hogy például Popovics Juditot, a saját jelöltjüket próbálták rábírni a visszalépésére.

"Márki-Zay Péter nem mond igazat'" – válaszolta erre Dobrev Klára, aki hozzátette: nem tartja alkalmas jelöltnek a riválisát. Szerintem Márki-Zay nem bírja a politikai nyomást, pedig ez a huszadrésze annak, ami egy kormányfőre vár. Visszautasította az elmúlt napok őt és a DK-t ért állításait.

Márki-Zay Péter alkalmas jelöltnek tartja Dobrev Klárát, de szerinte neki van a legkevesebb esélye legyőzni Orbán Viktort. A hódmezővásárhelyi polgármester megjegyezte: Dobrev Klárának is rá kellene szavaznia.

Márki-Zay Péter az elmaradt közös, megbékülést szolgáló szombati nyilatkozatról azt mondta, azért nem készült el, mert az szerepelt volna benne, hogy mindketten esélyesek Orbán Viktor legyőzésére, és ellenfele nem járult hozzá, ennek kihúzásához. Dobrev Klára ezt azzal utasította vissza, hogy ez a megoldás sárdobáláshoz vezet majd. Nem örül, hogy személyeskedő kampány alakult ki, miközben reménykedés volt az első forduló után. Márki-Zay Péter most is bízik abban, hogy lecsillapodik majd a hangulat a választás után.

A DK jelöltje szerint nincs más programja ellenfelének, mint az, hogy Stop Dobrev! "Veszélyes ez a politika, Trumpnál láttam ilyet" – mondta Dobrev Klára, utalva arra, hogy minden nap újabb bizonyítatlan állítások hangoznak el riválisától. Szerinte Márki-Zay Péter ezzel lerombolja az ellenzéki egységet, aki viszont azzal érvelt, hogy az egységes ellenzéki fellépés éppen Hódmezővásárhelyről indult el három és fél évvel ezelőtt.

Esélyek, közvélemény-kutatások

A kutatások és az eddigi választási eredmények azt mutatják, hogy Dobrev Klára vezetésével kevesebb az esély a győzelemre – mondta Márki-Zay Péter, majd utána a közvélemény-kutatások friss felméréseiről alakult ki vita, hogy kinek lenne nagyobb esélye 2022 tavaszán.

"Az tudja győzelemre vezetni az ellenzéket jövőre, akiben van elég alázat" – mondta Dobrev Klára. A győzelem az egyetlen céljuk, és ő össze tudja rakni az ellenzéki sokaságot. Abban egyetértettek, hogy csak együtt van esélyük a sikerre.

Vita lett abból is, hogy Dobrev Klára hány ajánlást adott le, míg a DK jelöltje azt kérte Márki-Zay Pétertől, hogy ne beszéljen hazugságokat.

A közös nyilatkozat kiadásáról a nyílt színen egyeztek meg, Dobrev Klára feltétele az volt, hogy beleveszik, nem fognak mocskolódni, egymást sárral dobálni, erre Márki-Zay Péter odament Dobrev Klárához, és kezet fogtak. Márki-Zay Péter azt is elmondta, ha veszít, beáll Dobrev Klára mögé, és együtt kampányolnak tovább.

Közös kormányzás

Milyen szerepe lenne Gyurcsány Ferencnek választási siker esetén? – hangzott el a kérdés, mire a felesége azt felelte, hogy már jelezte a volt miniszterelnök, nem vállal közjogi szerepet. Márki-Zay Péter is azt mondta, együtt tud majd működni a DK elnökével.

Az egyeztetést az előválasztás után el kell kezdeni – vélekedett Márki-Zay Péter az elmúlt egy hét ellenzéki vitájáról, Dobrev Klára viszont ezt a stílust elfogadhatatlannak tartja, és arra figyelmeztetett, hogy a hat pártnak van már közös programja, amelyet Márki-Zay Péter is aláírt.

Márki-Zay Péter szerint azért van szükség pártfüggetlen miniszterelnökre, hogy ne legyen a pártok foglya, hanem konszenzust tudjon teremteni. Dobrev Klára szerint ez a konszenzus már létrejött, és a koalíciós kormányzás nem ismeretlen, és ezeket nők sikeresebben irányítják.

A Márki-Zay Péter által javasolt szakértő kormányról azt mondta a DK jelöltje, hogy minden politikusra szükség lesz az Orbán-rendszer elleni harcban, mert szakértelem és erős politikusi gárda kell a kormányban. A hódmezővásárhelyi polgármester saját választási sikereivel és városirányítási tapasztalatával érvelt a szakértői kormány mellett. Példaként említette a DK-s Komáromi Zoltánt, Jávor Benedeket, Szél Bernadettet, de szakértőként számítana Róna Péterre és Bod Péter Ákosra is.

Dobrev Klárának nincsenek jelöltjei, szerinte nem most kell a posztokat osztogatni. Ha megvan a győztes és a kormányprogram, akkor lehet az árnyékkormányról beszélni, ezt decemberig össze szeretné állítani.

Alkotmányozás

Dobrev Klára közölte, az alaptörvényről ki kell mondani, hogy nem alkotmány. A kétharmados törvények is csak a Fidesz hatalmát szolgálják, ezért ki kell mondani az érvénytelenségüket. "A választóknak tudniuk kell, hogy mire készülünk, hogy egy illiberális államot hogyan lehet lebontani" – jelentette ki

Már a választások előtt ki akarjuk mondani, hogy ezek a törvények alkotmányellenesek – tette hozzá Márki-Zay Péter. "Nem felülírni szeretnénk, hanem a kizárólagos hatalomra vonatkozó passzusokat nem tartjuk érvényesnek" – mondta, és egy népszavazási megerősítésről beszélt. Ennek előkészítésére egy jogi szakértőkből álló testületet is életre kíván hívni.

"Az egypárti alkotmány sem jó és a hatpárti alkotmány sem, olyan alkotmány kell, amelyet az emberek a magukénak éreznek" – mondta Dobrev Klára, és ebbe a folyamatba a Fideszt is bevonnák.

"Akit kétharmados törvénnyel be akarnak betonozni a pozíciójába, azt el fogjuk távolítani" – tette hozzá.

Márki-Zay Péter az egyetemi kuratóriumokról, a Médiatanácsról és Polt Péterről is beszélt, szerinte a bebetonozás azért kezdődött el, mert a kormány fél. Abban viszont vita volt, hogy kitől: Dobrev Klára szerint az összefogástól, míg Márki-Zay Péter szerint a frissen megjelent fiataloktól, a változást akaróktól.

Ezt bizonyító példaként említették azt a szerdán benyújtott igazságügyi törvényjavaslatot, amely az összes képviselő kétharmadának szavazatához kötné a legfőbb ügyész felmentését, illetve hivatalvesztésének kimondását, szerintük ez Polt Péter elmozdítását, illetve számonkérhetőségét szolgálná.

TASZ: mit tennének az állampolgári jogok biztosának jogköreivel?

Dobrev Klára szerint a jogállam visszaállítása ezt a kérdést is rendezni fogja, és a civil kontrollt is fontosnak ítélte. Márki-Zay Péter szerint is a fékek és ellensúlyok rendszerének működnie kell, és nem az a kérdés, hogy mi a jogköre az ombudsmannak, hanem az, hogy milyen munkát végez.

Elszámoltatás

Minden egyes bűncselekményt ki kell vizsgálni, bármikor is történt, és aki lopott, azt meg kell büntetni – mondta Dobrev Klára. Ehhez csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez. Az elszámoltatást számon is kérhetik majd rajta négy év múlva, mert akkor rosszul dolgoznak. Az elszámoltatást olasz módra a politikusok családtagjaira is ki kell terjeszteni.

Márki-Zay Péter örül, hogy nem áll meg az elszámoltatás a Fidesz kormányzásánál, mert nem volt elszámoltatás sem 2002-ben, sem 2010-ben. Ezt a feladatot Hadházy Ákosnak kell megkapnia, mert a személye a garancia, hogy ez nem áll meg 2010-nél. Példaként említette a 4-es metró ügyét. Ő a román elszámoltatás példáját hozta fel, és a vádalkut tartja alkalmasnak a korrupció lebuktatására.

Gazdaságpolitika

Egykulcsos szja: Dobrev Klára kétkulcsos szja-t szeretne, egymillió feletti jövedelem esetén legyen magasabb az adó. Márki-Zay Péter szerint nem szabad adóemelésről beszélni, mert a Fidesz ezzel fog kampányolni.

Minimálbér: Dobrev Klára európai minimálbért szeretne, Márki-Zay Péter szerint óvatosan kell bánni a választási ígérgetéssel, csak felelősen szabad kormányozni.

Áfa: Márki-Zay Péter szerint az áfacsökkentés nem a vásárlóknál jelentkezik, ragadósak az árak. Dobrev Klára szerint ez mutatja, hogy szükség van baloldaliságra, mert igazságtalan az adórendszer. Az áfát fokozatosan csökkenteni kell, de az alapvető élelmiszerek kulcsát azonnal mérsékelni kell.

Üzemanyagok jövedéki adója: Dobrev Klára szerint iszonyatos pénzeket keres a benzináron az állam, ezért az adótartalmat csökkenteni kellene egy automatizmus alapján, hogy megfizethető legyen az átlagembernek. Márki-Zay Péter a populista ígéretek veszélyére figyelmeztetett, pedig szerinte üres lesz a padlás a kormányváltásra. "Csak olyat ígérek, ami teljesíthető, az a 2000 milliárd, amit Dobrev Klára ígér, nem teljesíthető" – mondta. A DK jelöltje a költségvetést csoportosítaná át, így szerezne forrásokat az ígéretekhez.

Euróbevezetés: Dobrev Klára szerint a bevezetés feltételeinek meg kell felelni a következő ciklus végéig, ezzel egyetértett ellenfele is.

Hogyan tartanák meg az egészségügyi szakdolgozókat?

Márki-Zay Péter szerint a kormány is ráérzett arra, hogy meg kell fizetni a szakembereket az egészségügyben az emberhiány miatt. Az orvosoknál már megtörtént, a szakdolgozóknál is meg kell tenni minél gyorsabban. Be kell vonni a magánszolgáltatókat is az állami ellátásba.

Dobrev Klára azt vállalja, hogy tíz év alatt 9000 szakdolgozót, 3000 orvost és 500 háziorvost vissza kell hozni az ellátórendszerbe, és ennek a forrása is rendelkezésre áll a költségvetésben. A béreket rendezni kell, a GDP 7 százalékára kell emelni az egészségügyre fordított összeget, béremelés nélkül nem lehet visszahozni a szakembereket.

A kórházbezárásokról Dobrev Klára azt mondta, hogy az a fontos, hogy hány szakember van, nem az, hogy hány épület. Az emberhez a lehető legközelebb kell vinni az ellátást, 500 háziorvos is hiányzik a rendszerből. Márki-Zay Péter szerint a szolgáltatást kell közel vinni az emberekhez, de észszerűen, nem kell minden kórházat ugyanolyan magas színvonalon felszerelni.

Pedagógusok bérét mikor, mennyivel emelnék és miből?

Azonnal – vágta rá Dobrev Klára. Ha nem tudják a pedagógusok számát növelni, akkor az iskolákból gyermekmegőrző lesz szerinte, ezért meg kell emelni a béreket 30 százalékkal azonnal, de szerinte igazából dupla pénz járna nekik.

Márki-Zay Péter szerint is haladéktalanul emelni kell a béreket, de felelőtlen ígéretet nem akart tenni. Szerinte is az elmaradottabb térségekben oktatóknál kell magasabb emelés, de át kell alakítani, modernizálni az oktatást, és ehhez minden feltételt meg kell teremteni. Az elvándorlás miatt be kell avatkozni a rendőrök, a pedagógusok és az egészségügyi szakdolgozók bére esetében.

Dobrev Klára visszaadná az iskolákat az önkormányzatoknak, de ehhez forrást is biztosítani kell nekik. Márki-Zay Péter szerint az alapfokú oktatásnál egyetértett, a középfokú oktatásnál viszont szerinte maradhat a központi irányítás.

A felsőoktatásban a közalapítványi rendszert megszüntetik – mondta Dobrev Klára, és az első diplomát ingyenessé tenné, mert nem lesznek különben itthon szakemberek. A közalapítványokat Márki-Zay Péter is felszámolná és érvénytelennek tekintené.

Nők helyzete

Dobrev Klára feladatának érzi, hogy bevonzza a nőket a magyar közéletbe, hogy ne hangozhasson el olyan kijelentés, amit Márki-Zay Péter tett az első forudló után, hogy nő létére milyen jó eredményt ért el. Márki-Zay Péter szerint Dobrev győzelme éppen a nők elfogadottságának javulását mutatja.

A bérek közötti különbséget jogszabálllyal és ellenőrzéssel tüntetné el Dobrev Klára, aki a nők és férfiak nyugdíja közötti különbséget is felszámolná. Márki-Zay Péter szerint a szabályok adottak, csak be kellene tartani őket.

A női kvótát a listaállításnál Dorev Klára el tudna képzelni, Márki-Zay Péter ezt nem tartja fontosnak, inkább a romák jelölését szorgalmazza, az első harmincban legyen három roma jelölt is.

A gyermekvállalás támogatása, a családtámogatás marad-e?

Ez az elmúlt évek egyik olyan vívmánya, amelyet meg kell tartani – mondta Márki-Zay Péter, csak hatékonyabbá kell tenni, és ki kell terjeszteni a szegényebbekre.

A Fidesz családtámogatási rendszere teljes kudarc, a csokot ki kell terjeszteni, hogy mindenki hozzáférjen, a családi adókedvezményen is változtatni kell.

Környezetvédelem: vállalják-e a nehéz döntéseket?

Zöld kormány lesz a következő – jelentette ki Dobrev Klára. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében három területet emelt ki: a lakóházak fűtési és szigetelési rendszerét fel kell újítani, a közlekedést át kell alakítani, az emberket a környezetbarát tömegközlekedésre kell terelni, emellett ne a legszegényebbek fizessék meg a klímacélok árát.

Szél Bernadett és Jávor Benedek komplett programon dolgozik, csak zöld jövő van, vagy nem lesz jövő – mondta Márki-Zay Péter. A népszerűtlen intézkedéseket is vállalni kell, mert ezek később népszerűek lesznek. Egyszerű lépésekkel sokat tehetnénk a környezet védelme érdekében.

Kortesbeszédek

Dobrev Klára azt kérte, azért szavazzanak rá a következő három napban, mert a kormányzáshoz kell annak a belátása, hogy senki sem fog egyedül nyerni, az ellenzéki közösség fog nyerni, és arra szavazzanak, akiben látják az alázatot és a tiszteletet a többi partner iránt. A jelenlegi igazságtalanságokat csak baloldali politikával lehet rendezni, jobboldali helyett ne egy másik jobboldali kormány jöjjön. Fontos az, hogy a kormányfő egyben tudja tartani a koalíciót, ez kell a sikeres kormányzáshoz.

Márki-Zay Péter szerint bárki is lesz a jelölt, olyan programelemek jelennek, amelyek baloldaliak, liberálisok és zöldek. Hangsúlyozta, hogy ez a tiszták koalíciója, és nem a programokban van különbség, hanem abban, hogy ki az, aki meg tud szólítani nem baloldali embereket, hanem bizonytalanokat vagy akár Fidesz-szavazókat is. Szerinte nem baloldali, vagy jobboldali megoldás kell, hanem békére és együttműködésre van szükség harminc év árokásása és gyűlölködése után. Megismételte: nem balra, nem jobbra, csak felfelé!