Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Ebben a szakmában okozta a legtöbb halált a járvány az egészségügy után itthon

Infostart
2021. október 12. 10:05
A Pedagógusok Szakszervezete szerint százszázalékos béremelésre lenne szükség, ha 200 ezer forint lesz a minimálbér.

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint a járvány elmúlt másfél évében az egészségügy után az oktatás területén haltak meg a legtöbben – írja az atv.hu a Spirit FM Partvonal című műsorában elhangzott beszélgetés nyomán.

Szerinte a pedagógusok fel vannak arra készülve, hogy akár egyik napról a másikra átálljanak a digitális oktatásra. Mint mondta, tavaly egyértelműen bebizonyosodott, hogy az online oktatás miatt nagyon nagy a lemaradásuk a diákoknak, ezt idén kell pótolniuk a pedagógusoknak.

Gosztonyi szerint az egészségügyi, szociális és a pedagógusi ágazat az, amely „mélységesen alulfinanszírozott”, ugyanakkor ez elmúlt másfél évben ez a három ágazat hozta a legnagyobb áldozatokat a pandémia elleni védekezésben. Információik szerint

az egészségügy után a legtöbb halálos áldozatot az oktatási szakma szenvedte el.

„Több mint 140 kollégát veszítettünk el másfél év alatt. Ebből hivatalos adat még csak tavaly december 31-ig van, beadtuk az újabb közérdekű adatigénylésünket, amelyben 2020. január 1-től június 30-ig ugyanazokra az adatokra kérdezünk rá” – árulta el a szakszervezet alelnöke. Hozzátette: ebben még nincsenek benne a második félév, azaz a második hullám vége és a harmadik hullám adatai.

Az alelnök a pedagógusok helyzetével kapcsolatban hangsúlyozta, jelenleg 101 500 forinton van befagyasztva a pedagógus bértábla, ha 200 ezer forint lesz a minimálbér, akkor nagyjából 100 százalékos béremelésre lenne szükség. Úgy véli, amíg a kormány „szándékosan rombolja a pedagógusok imidzsét”, addig nagyon nehéz lesz pedagógust találni. A bérelem az egyik része, de ha egy kiszámítható jövőképpel rendelkezhetnének a pedagógusok, a társadalmi megbecsüléssel párosítva, akkor sokan visszatérnének a pályára – fűzte hozzá Gosztonyi Gábor.