Nyitókép: MÁV

Lecsapná a szegedi biztosítékot a tramtrain

InfoRádió
2021. október 7. 18:12
Áramellátási problémák hátráltathatják a Hódmezővásárhely és Szeged közötti tramtrain menetrend szerinti járatainak elindulását.

A szegedi önkormányzat pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottságának szerdai ülésén egy Kovács Tamás gazdasági alpolgármester által benyújtott, az internetre is feltöltött előterjesztésből derült ki, hogy a tramtrainn beruházója nem vizsgálta meg a Szegedi Közlekedési Társaság áramhálózatának terhelhetőségét, ezért csak az úgynevezett próbafutások során jöttek rá, hogy a vasútvillamosnak lényegesen több áramra van szüksége, mint amennyi rendelkezésre áll.

Emiatt most gyorsan fejleszteni kell a rendszert.

Erre a feladatra a MÁV 70 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott a szegedi közlekedési társaságnak,

ami az év végéig a Debaru és a LÁET nevű cégekkel végezteti el a munkát. A tramtrainnek viszont akkor már régen menetrend szerint kellene közlekednie. Kanda Imre főmérnök szeptember 28-án a hódmezővásárhelyi Rádió7-ben még arra tett ígéretet, hogy az utasok már a vasútvillamossal mehetnek karácsonyi bevásárlásra.

Az InfoRádió megkereste a szegedi közlekedési társaságot, a MÁV-ot és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t is, de mindenhol későbbre ígértek tájékoztatást.

A projektnek van egy kormánybiztosa is, Lázár János, aki csütörtökön örömmel jelentette be a Facebook-oldalán, hogy az első 20 ezer kilométer próbaút hiba nélkül zajlott le az előírt 50 ezerből, de az áramellátási problémáról nem közölt információkat.

Az országgyűlési képviselő hónapokkal ezelőtt, a járművek megérkezésekor azt mondta: a tramtraint ősszel mindenki használhatja és minden hódmezővásárhelyinek ezáltal jobb lesz az élete.

Az InfoRádió információi szerint a szegedi közgyűlés pénteken tárgyal az ügyről.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lecsapná a szegedi biztosítékot a vásárhelyi tram train
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást