Nyitókép: Facebook/Kásler Miklós

Kásler Miklós: racionális érvekkel nagyon nehéz az érzelmekre hatni

Infostart
2021. szeptember 27. 07:19
Az időseket célzó oltási akcióról, a fiatalok átoltottságáról, valamint a jelenléti oktatásról és a tanárok számáról is beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.

Az iskolakezdés kapcsán Kásler Miklós a Magyar Nemzetnek elmondta: a Klebelsberg képzési ösztöndíjprogram ebben a tanévben jelentős számban, több mint hétszáz ösztöndíjassal köt szerződést, és segíti a frissen végzett pedagógusok és végzés előtt álló pedagógushallgatók elhelyezését. Az idén a végzett ösztöndíjasoknak hat hónapjuk van – szerződésük szerint – elhelyezkedni, de már most szeptember végéig 65–70 százalékuk munkába áll. A többi végzett ösztöndíjas pedagógus sikeres elhelyezése is várhatóan legkésőbb az év végéig megtörténik.

Az átoltottság növelése meghatározza a jelenléti oktatás lehetőségeit, mondta a tárcavezető. A pedagógusok 85 százaléka már megkapta a vakcinát, a 12–19 év közötti diákok pedig már több mint ötven százaléka védett (az online időpontfoglalással és az iskolai oltásokkal együtt jóval 230 ezer felett van az oltott fiatalok száma). A kormányzat célja az, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, és minden tanárt és diákot az oltás felvételére biztatnak – jelentette ki.

Az idősebbeket célzó oltási akcióról az EMMI vezetője elmondta: "a háziorvosok és a medikusok oltatlanokat megkereső látogatása azt mutatta, hogy tényekkel, tettekkel és racionális érvekkel is nagyon nehéz az érzelmekre hatni. Nem könnyű megértetni, hogy az oltás felvétele elsősorban a saját érdekükben történik. Így – bár a kormány minden körülmények között az emberi életeket próbálja megmenteni – mindenki saját maga felel az egészségéért. Ha valaki megkapja a fertőzést, nincs beoltva, súlyosabb lehet a betegség lefolyása, ezért fontos az egyéni felelősség."