Nyitókép: Az Emeljünk magasba minél több gyereket! című országos rendezvény budapesti állomása a Margitszigeti Atlétikai Sportcentrumban 2019. május 11-én. MTI/Soós Lajos

Magasba emelkednek a magyar gyerekek

InfoRádió
2021. szeptember 24. 17:27
Szombaton ismét megrendezik a "Gyereket a magasba!" rendezvényt az ország több mint 30 településén, és a határon túl is. A részletekről a szervező Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Skrabski Fruzsina elmondta: Budapesten a Hősök terén lesz az emelés, ez egy világraszóló rekordkísérlet, amit már évek óta csinálnak.

"Egy időpontban minél több gyereket fölemelni - ez a cél, eddig minden évben 10 ezer gyereket emeltünk, reméljük, hogy idén növekszik ez a szám."

Szombaton 11-kor lesz maga az emelés különböző helyeken, de 9-től már koncertekkel várják a Hősök terén a gyerekeket és a szülőket. Először Bogár Muzsika lesz, aztán Farkasházi Réka és a Tintanyúl, az emelés után pedig Szabó Balázs Bandája fog zenélni.

Budapesten 500 kismotort is kisorsolnak a résztvevők között.

"Ez egy nagy, közös, boldog esemény, az üzenete az, hogy a felemelés több értelmű szó, tehát büszkék vagyunk a gyermekeinkre, szárnyakat is szeretnénk adni nekik. Ez egy gesztus jellegű világrekord, ezzel ki akarjuk fejezni, hogy mekkora öröm a gyerekvállalás" - fejtette ki.

Budapesten kívül máshol is lesz emelés, az ország több pontján, információkat a gyereketamagasba.hu oldalon és a Facebookon lehet látni. Sok helyen lesz emelés: csatlakozott Eger, Debrecen, Kecskemét, Kaposvár, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Veszprém, Zalaegerszeg, vagy például Solt, Ásotthalom és Tapolca.

Otthon is lehet emelni, és a fotóját beküldeni, mi például itthon betegeskedünk, ezért én a saját gyerekemet itthon fogom felemelni - tette hozzá a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyereket a magasba! - Skrabski Fruzsina
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást