Nyitókép: Kovács Attila/Semmelweis Egyetem

Daganatos megbetegedések: újonnan felfedezett kockázatra figyelmeztet a magyar professzor

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2021. szeptember 24. 06:00
A héten zajlik a Ragadd torkon a rákot kampány, amelynek a célja, hogy minél több emberhez jussanak el a fej-nyaki daganatokkal kapcsolatos legfontosabb információk, és ezáltal elősegítsék a korai diagnózis felállításának lehetőségét – hangsúlyozta Tamás László professzor, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója.

„Ez a kampány egyszerre történik meg Európa minden országában. Létrehoztunk egy honlapot, ezen nagyon sok információ elérhető a megelőzésről, illetve hogy a betegeink hogy élik meg, amikor megtudják a betegséget, és a kezelések után hogyan tudtak meggyógyulni” – mondta érdeklődésünkre Tamás László.

Szájüregi, középgarati (mandulák), algarati, a gége és az orr melléküregei rákos megbetegedéseiről van szó.

A professzor felhívta a figyelmet arra, hogy korai stádiumban meg tudják gyógyítani a betegséget, szájon vagy orron keresztül ki tudják venni a daganatot. Majd sorolni kezdte a jeleket:

  • két-három hétnél tovább tartó torokfájás,
  • a két hétnél tovább tartó tartó rekedtség soha nem vírusos eredetű,
  • tartós gombócérzés,
  • három hétnél tovább tartó idegentestérzés,
  • vérzés, véres köpet,
  • nyakon megjelenő duzzanat.

Ilyen tünetek esetén mindenképp gyorsan szakemberhez kell fordulni. A szűrővizsgálatok nem fájdalmasak – mondta.

Egyszerre szerveztek ingyenes szűrést

  • a pécsi,
  • a szegedi,
  • a debreceni egyetemen,
  • a budapesti Semmelweis Egyetemen, illetve
  • az Országos Onkológiai Intézetben.

A jelentkezéshez itt találni kontaktokat.

Tamás László beszélt a fő kockázati tényezőkről is:

  • dohányzás,
  • alkohol

– ráadásul a kettő erősíti is egymást.

Ehhez jön hozzá egy újonnan felfedezett faktor:

  • a HPV-vírus.

A méhnyakrákot okozó víruscsoportból két típus a mandulában is rákot tud okozni – mondta.

„Ütemesen nő a száma ezeknek a középgarat-, mandularákoknak, és egy kicsit el is üt a többi felnőtti daganattól, ugyanis

a fej-nyaki rákok általában az 50 és 70 közötti korosztályt érintették eddig, viszont a HPV okozta rákok bizony a 40 és 50 közötti korosztályban is egyre nagyobb számban előfordulnak"

– mondta Tamás László.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ma Magyarországon már nem csak a lányokat, hanem a fiúkat is ingyenes oltják HPV ellen.

„Kérjük a szülőket, hogy ezt engedélyezzék – mondta a professzor. – A felnőtt korosztályban is javasolt mind a két nemben ennek az oltásnak a felvétele, ez abszolút szövődménymentes oltás,

a rákot lehet megelőzni a használatával.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Daganatos megbetegedések: újonnan felfedezett kockázatra figyelmeztet a magyar professzor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást