Nyitókép: DJP

Kiosztották Az Év Digitális Faluja-díjat, négy település is nyert

Infostart
2021. szeptember 21. 17:16
Alsómocsolád, Nagypáli, Füzérradvány és Rábapordány nyerte Az Év Digitális Faluja-díjat a Digitális Jólét Program (DJP) által idén először meghirdetett pályázaton.

A díjakat az immár harmadik alkalommal megrendezett Civitas Sapiens ’21 Okos Város témájú nemzetközi szakmai konferencián adták át, ahol a résztvevők megismerhették a több mint harminc kiállító jövőbe mutató városfejlesztési megoldásait is.

Az Év Digitális Faluja címet 2021-ben alapították azzal a céllal, hogy a települések képesek legyenek a lehető legnagyobb körben használni és bemutatni a digitális fejlesztéseiket, kiaknázva a bennük rejlő adottságokat. A címre a digitális innovációkat alkalmazó, ötezer fő alatti magyarországi települések pályázhattak. A 2021. augusztus 20-i határidőig beérkezett pályázatokat egy szakértőkből álló, független szakmai zsűri értékelte. „Az Év Digitális Faluja” címet négy kategóriában adták át a konferencián.

I. kategória: innovatív települési környezet

Nyertes: Alsómocsolád

A településen három DJP Pont és az IT(T) Ifjúsági Információs Pont alkotja az okos közösségi tereket, melyek környezetében 80 méteres körben biztosított az ingyenes wifi lefedettség. A település rendelkezik okos stratégiával, tagja az Okos Települések Európai Hálózatának, kezdeményezője az első magyarországi okos térség létrejöttének, továbbá a Digitális Jövő Települési Hálózat alapítója. A településen rendelkezésre áll egy térségi interaktív, közösségi közlekedés-támogató rendszer, a HazaTér. A turisztikai szolgáltatásokat planetárium, Boeing-szimulátor és QR-kódos sétaútvonal támogatja.

II. kategória: fenntartható épített és természeti környezet

Nyertes: Nagypáli

A település egy energiaparkkal rendelkezik, amely nemcsak a település energia ellátásában vesz részt, hanem zöld turisztikai attrakcióként is üzemel. A berendezések között szerepel egy hibriderőmű, napraforgó fotovoltaikus napelemtelep, napelemmel fedett autóparkoló, hőszivattyú az épületek fűtéséhez, valamint egy automatikusan vezérelt vándorrostélyos kazán, amelynek az energiatermelését folyamatosan összehangolják az újonnan telepített energia piramissal.

III. kategória: innovatív társadalmi és közösségi jólét

Nyertes: Füzérradvány

A településen 2021-ben az idősek klubjában lévő DJP Pont mellé, a művelődési házban és a könyvtárban további két DJP Pontot nyitottak. Mind a három DJP Ponton tartanak digitális médiaműveltség (DMSZ) előadást szülőknek és nagyszülőknek egyaránt. A Polgárőr Egyesülettel partnerségben térfigyelő kamerákkal látták el a települést a jobb és eredményesebb közbiztonság érdekében. A helyi Református Egyházközséggel karöltve „okosították” a helyi templomot; napelemet, invertert telepítettek, valamint digitálisan követhetővé vált a termelt napenergia mennyisége. A napenergiából nyert villanyárammal fűthetővé vált a templom is.

IV. kategória: innovatív gazdasági ökoszisztéma

Nyertes: Rábapordány

A település Magyarországon egyedülálló és Európában is ritkaságnak számító sertéstelepet épített a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. megvalósításában. A beruházás eredményeként minden olyan külső tényezőt kizártak, amely az állatokra veszélyes lehet, valamint a levegőt is fertőtlenítő rendszerrel látták el a sertéstelep zárt tereit. Minden folyamatot automatizáltak, a fűtést, a szellőztetést, a takarmánykiosztást is. A takarmányozás chipes azonosítás alapján működik, a kocaszállón ultrahangos szalonnavastagság-mérés alapján válogatják egy csoportba az azonos takarmányigényű egyedeket.

Digitális Jólét Program-különdíj

Jelentős számban pályáztak Az Év Digitális Faluja-díjra olyan települések, ahol DJP Pont, a Digitális Jólét Program kompetenciafejlesztő hálózata működik, így a négy kategória győztesein kívül a Digitális Jólét Program felajánlott egy különdíjat a DJP Ponttal is rendelkező települések egyikének, ezzel is hangsúlyozva a DJP Hálózat fontosságát és hasznosságát.

Nyertes: Bakonysárkány

A településen üzemel a Digitális Jólét Program digitalizációért felelős pontja, mindemellett a település naprakész weboldalt üzemeltet. A település Temetőinfó térinformatikai rendszert használ, melynek segítségével naprakészen üzemeltetik a község sírkertjét. A község rendelkezik digitális adatgyűjtő meteorológiai állomással, amely folyamatosan adatot szolgáltat az időjárási jelenségekről. Az állomás égképkamerával is felszerelt.