Nyitókép: Halfpoint/Getty Images

Lerövidítették a középiskolai tanárok képzését

Infostart
2021. szeptember 16. 12:30
Megjelent a tanárképzés átalakításáról szóló kormányrendelet, amely többek között egységesíti az általános iskolai és a középiskolai tanárok képzésének hosszát. Eddig azoknak, akik gimnáziumban vagy technikumban szerettek volna tanítani, hat évig kellett egyetemre járniuk. Ezentúl elég lesz öt év.

„A képzési idő […] osztatlan képzésben 10 félév, a zeneművészeti, kétszakos tanárképzésben 12 félév” – többek között ez áll abban a kormányrendeletben, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.

Ez azt jelenti, hogy

míg eddig a középiskolai tanároknak hat évig kellett egyetemre járniuk (akárcsak az orvosoknak), ezentúl öt év után megszerezhetik a diplomájukat

– írja az Eduline.hu.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy az oktatási kormányzat rövidítene a tanárképzésen. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke korábban az InfoRádióban úgy nyilatkozott, eddig három év után volt egy elágazás: választani lehetett, hogy inkább általános- vagy inkább középiskolában szeretne valaki dolgozni. A hallgatók több mint 90 százaléka az utóbbi pályát választotta. A mostani elképzelések viszont egységes ötéves képzést tesznek lehetővé – fogalmazott Horváth Péter, egyetértve a képzés egységesítésével.

Az oktatási szakportál szerint a módosítás mögött alighanem a jelentkezők alacsony száma áll – idén az általános felvételin 7316-an jutottak be valamelyik pedagógusszakra, közülük 1721-en kezdik meg tanulmányaikat tanárképzésen. A korábbi években azonban ennél jóval többen kezdték meg tanulmányaikat pedagógusszakokon. 2017 és 2019 között még 9500-9800 között mozgott az elsőévesek száma.