Nyitókép: BKK

Mutatjuk, hogyan zöldül a megújuló Blaha Lujza tér

Infostart
2021. szeptember 3. 14:07
A Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez kapcsolódóan a teret egy ligetes, fás találkozóhellyé alakítják át, és már épül a talajkapcsolatos növénykazetták támfala is – fogalmaz pénteki közleményében a Budapesti Közlekedési Központ.

A Blaha Lujza tér karakterét korábban főleg a nagy burkolt felületek adták – ez azonban a felújításnak köszönhetően jelentősen megváltozik. A megújuló térre összesen 80 új fát ültetnek, így az összhatásában jelentősen zöldebb lesz. Az új fák egy részét egybefüggő zöldfelületbe, a másik részét a burkolatba ültetik teljes talajcserével és talajszint alatti öntözőrendszerrel. A tér nagy részén – a fák környezetébe – térkőburkolatot építenek vízáteresztő fugázással és alépítménnyel.

A téren lévő fák állapotáról minősített favizsgáló készített szakvéleményt. Ez alapján két facsemetét átültetnek a Márkus Emília utca elejéről, a jelenlegi helyüket ugyanis fa nevelésére alkalmatlannak nyilvánította a szakértő. A kedvezőtlen életkörülmények, illetve az állapotuk miatt nyolc fát hosszú távon már nem lehet megmenteni, ezért azokat ki kell vágni, hetet pedig a tér felújítása érdekében, valamint a közművek miatt kell kivágni és pótolni – olvasható.

Hozzáteszik: a jelenlegi értékeket megőrzik: kilenc fát megóvnak, köztük a két értékes koros tölgyet is, amelyet még 1969-ben ültettek át a Tabánból. A tervezők a térépítészeti tervek elkészítése során is elsődleges szempontként kezelték a megmaradó fák védelmét, ezért az új növénykazetták és a csatlakozó burkolatok magasságát a megmaradó fák talajszintjéhez igazítják. A tér újratervezésével – a korábbi tervekhez képest – további három meglévő fát sikerült megmenteni, valamint az eredetileg tervezett, üres burkolt térrészt további húsz fa fogja árnyékolni.

A BKK arra is kitér, hogy a tervezők többször egyeztettek a leendő kezelővel az új fák fenntarthatósága érdekében, az új növények kiválasztása során elsődleges szempont volt a fajok tűrőképessége, valamint az, hogy megfelelő árnyékot biztosítsanak a tér használóinak. Szakértők szerint túlkoros fák helyett érdemes inkább fiatal, de többször iskolázott fákat ültetni, hiszen azok hamar utolérik és lehagyják növekedésben a túlkoros társaikat.

A Blaha Lujza tér felújítása várhatóan jövő év őszére készül el, 11 meglévő és 80 újonnan telepített fa mellett 1000 négyzetméter zöldfelület és vízjátékok fokozzák majd a tér élhetőségét, és javítják a mikroklímáját.