Erdőtüzek pusztítják Dél-Európa több országát – a nap hírei

Infostart
2021. augusztus 7. 21:10
2022 januárjáig két és félszeresére emelkednek az ápolói bérek - mondta az emberi erőforrások minisztere. Veszélyesen rossz minőségű a levegő a görög fővárosban az erdőtüzek miatt. Csaknem 7 ezren vettek részt a 39. Balaton-átúszáson.

2022 januárjáig két és félszeresére emelkednek az ápolói bérek – mondta Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere legfrissebb videóinterjújában. A tárcavezető szerint nyilvánvalóan az anyagi hátteret biztosítani kell, mert az egészségügyi dolgozók munkája rendkívül felelősségteljes és megterhelő. Kásler Miklós megismételte, hogy már kormányrendelet szabályozza, hogy milyen esetekben ingyenes a PCR teszt műtéti beavatkozás előtt. Ismét kitért a közeledő negyedik hullámra, amely ellen az egyetlen igazán hatékony fegyver az oltás.

Pénteki adatok szerint 43 ezren foglaltak időpontot harmadik oltásra és 24 ezren már fel is vették azt. A szakemberek főként a krónikus betegek és idősek számára ajánlják a megerősítő adagot. Folyamatosan lehet időpontot foglalni a 12 év feletti gyermekek oltására is. Az összes beoltott száma eléri csaknem az 5 millió 642 ezret, nagy részük mindkét adagot felvette. A delta variáns a még beoltatlanokra jelenti a legnagyobb veszélyt.

Már a negyedik SMA-betegségben szenvedő gyermek kapta meg az államilag támogatott Zolgensma génterápiás kezelést – közölte a Bethesda Gyermekkórház. Idén áprilistól a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő soron kívüli döntése értelmében, összesen 7 gyermek kap ingyenes génterápiás kezelést.

Az idén is meghirdetik külhoni képzéseiket a magyarországi felsőoktatási egyetemek. A programban 10 intézmény vesz részt. A magyar állam a hazai gyakorlattal megegyező módon és mértékben támogatja az állami ösztöndíjas képzéseket. A teljes kínálat elérhető önköltséges formában is.

A magyar méhészek tudása a sikeres mezőgazdaság alapja – jelentette ki a 33. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó megnyitóján az agrárminiszter. Nagy István azt mondta: a méhészek a koronavírus-járvány idején és a nehéz időjárási körülmények ellenére is helytálltak.

A családtámogatások bővítésével párhuzamosan nő a családalapítási kedv és a házasságkötések száma – írta közleményében a területért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin felidézte: a nemzeti kormány 10 éve a családok támogatását tekinti egyik legfőbb céljának. Beszélt a bővülő támogatásokról is, amelyekkel biztosabb a megélhetés, kevesebb az akadály az otthonteremtés és a gyermekvállalás előtt.

600 millió forintos belvízvédelmi fejlesztés kezdődött európai uniós támogatásból a Békés megyei Dévaványán. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban elnyert támogatásból csaknem 4 kilométer hosszan újítják fel a csatornát, hogy el tudja vezetni a hosszan tartó esőzések után összegyűlt vízmennyiséget.

Veszélyesen rossz minőségű a levegő a görög fővárosban, Athénban a város körüli erdőtüzek miatt. A hatóságok felszólították a lakosokat, hogy tartsák zárva az ablakokat, és lehetőleg ne menjenek ki a szabadba. A görög tűzoltóság az ország több pontján is küzd a lángokkal. Az ukrán, román és ciprusi tűzoltók mellett már csehek és lengyelek is részt vesznek az oltásban.

Törökországban 13 erdőtüzet még mindig nem sikerült megfékezni: több mint ötezer tűzoltó küzdött a lángokkal. Kizárólag a dél-törökországi Antalya tartományban szűnt meg a tűzveszély. A tüzek hatalmas pusztítást hagytak maguk mögött. Több településen elrendelték a lakosság kitelepítését. Törökországban eddig nyolcan lelték halálukat a lángokban.

Súlyos erdőtüzek pusztítanak Oroszországban, elsősorban a szibériai régióban. Összesen 3 millió hektárnyi terület áll lángokban. Több mint 250 helyen ég a növényzet, összesen csaknem másfél millió hektárnyi területen folyik az oltás. A tűzfészkek nagy része nehezen megközelíthető helyen van, de a lángok nem jelentenek közvetlen veszélyt a lakosságra.

Mégis megtartja a korábban felszámolni tervezett európai támaszpontjait az amerikai hadsereg. Az indoklás szerint egyre nagyobb az igény ezekre. A döntés 5 németországi és egy belgiumi támaszpontot érint. Március végén 35 ezer amerikai katona állomásozott ezekben és számuk azóta is nőtt.

Csaknem 7 ezren vettek részt a 39. Balaton-átúszáson. A hagyományos 5,2 kilométeres Révfülöp-Balatonboglár úszótávot több mint 6200-an, a másodszor megrendezett, 2,6 kilométeres Balatonboglárról induló és oda is érkező féltávúszást ötszáznál is többen, a SUP-osoknak idén először szervezett Balaton-áthúzást pedig több mint kétszázan választották. Az 5,2 km-es távot a férfiaknál Dom Attila, a nőknél Maisa Andrea teljesítette a leggyorsabban. A legidősebb résztvevő a 84 esztendős Runtág Tivadar volt, aki 2 és fél óra teljesítette a távot.