Nyitókép: Pexels

Kiderült, pontosan mikorra függesztették fel a magyar járványügyi korlátozásokat

Infostart
2021. augusztus 4. 08:36
Megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben.

Amint arról az Infostart is beszámolt, az augusztus 20-i rendezvények idén, rendhagyó módon, fesztiválszerűek lesznek és több napon át tartanak majd. A programok ismertetésén túl kedden az is kiderült, hogy az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó központi rendezvényeket korlátozás nélkül szeretnék megrendezni, ezért azokon nem kell alkalmazni a járványügyi korlátozásokat. Ezen engedmény még két további nemzetközi eseményre is érvényes lesz.

A vonatkozó szabályozás kedden este jelent meg a Magyar Közlönyben.

A Kormány 457/2021. (VIII. 3.) Korm. rendelete az augusztus 20-i állami ünnep, valamint egyes nemzetközi rendezvények megrendezésére vonatkozó eltérő szabályokról címet viseli, és a benne foglaltak szerint a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet védelmi intézkedései nem lesznek érvényesek

  • az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepe keretében megrendezésre kerülő állami és önkormányzati rendezvények (augusztus 18–22.),
  • a FEI Négyesfogathajtó Európa-bajnokság (szeptember 2–5.), valamint
  • az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (2021. szeptember 5–12.)

programjai esetében, amelyek így korlátozás nélkül látogathatók.

Mint látható, az intézkedés az augusztus 20-i események tekintetében sem csak arra a napra, hanem egy ötnapos időablakra, de csak meghatározott rendezvénykörre szól.