Nyitókép: 112press.hu

Rémálom a 84-esen: nem volt menekvés az elszabadult abroncs elől

Infostart
2021. július 30. 06:33
Elgurult egy tartálykocsi kereke, két autót is eltalált.

Borgáta közelében, a 84-es főúton történt baleset csütörtök délelőtt, miután egy Jánosháza felé tartó tartályautó egyik kereke menet közben elgurult – számolt be a hírről a 112press.hu. A kerék először egy szemből érkező, osztrák rendszámú Volkswagen tükrét törte le, majd a mögötte haladó, magyar rendszámú Audi elejét találta el.

„Láttam, hogy egy pattogó kerék eltalálja az előttem haladó jármű szélét. Az ütközés után megszűnt a pattogás, és a kerék egyenesen az autóm felé gurult. Jobbról mély árok van, szemből pedig járművek érkeztek, így nem próbáltam kitérni. A biztonsági övem be volt kapcsolva, erősen fékeztem és vártam a kereket” – mondta az Audi sofőrje az esetről.

A balesetben nem sérült meg senki komolyan, a pórul járt sofőr elmondása szerint a légzsák megperzselte a kezét, a biztonsági öv pedig meghúzta a vállát. Mivel személyi sérülés nem történt, illetve a történtek hátterében nem KRESZ-szabályszegés áll, helyszíni szemlére nem került sor, ugyanakkor egy ideig rendőri irányítás mellett haladt a forgalom.

A tartálykocsiról kiderült, hogy nem sokkal korábban, forgalomba helyezését követően indult el egy szervizből, ahol átvizsgálták a járművet.