Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Fontos változás bevezetését tervezi a BKV a buszokon

Infostart
2021. július 15. 09:55
Jelentősen megnövelné a menetidőt és a sofőrök terheit is az első ajtós felszállás kiterjesztése.

A Magyar Nemzet értesülése szerint a BKV szeretné kiterjeszteni a bizonyos járatokon már bevezetett első ajtós felszállási rendszert. A cél az, hogy hétvégén a teljes busz- és trolihálózaton ez legyen érvényben, hét közben pedig csak néhány nagyon forgalmas járat vagy annak egyes szakaszai jelentenek majd kivételt.

A járatidők hivatalos meghosszabbításáról egyelőre nincs szó, márpedig ha egy buszra az eddig négy ajtó helyett egyen szállnak fel az utasok, az minden megállóban hosszabb várakozást jelent. Épp akkor, amikor a városban most nyáron elindított három nagy felújítási projekt miatt – amihez negyedikként az M3 már korábban megkezdett átépítése társul – amúgy is megnövekedett számos járat menetideje.

Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének (BTDSZ) elnöke szerint az elképzelés a járművezetők szempontjából is aggályos. A jelenlegi terv szerint ugyanis a sofőrök jegyellenőrzési jutalékot kapnának a pluszfeladat elvégzéséért, ám mindez a bérmegtakarítás terhére történik. A BTDSZ javasolja, hogy az olyan munkaköröket, ami mögött nincs teljesítmény, csak kifizetés, szüntessék meg, halasszák el a vezetői prémiumok kifizetését, és abból fizessék ki a jegyjutalékot, ne a bérmegtakarítás terhére.

Az állandósult dugók miatt egyre feszültebbek az autósok és a közösségi közlekedést használók is. A reggeli és a délutáni órákban a korábbiakhoz képest dupla menetidővel kell számolniuk az autósoknak. A Hegyalja útra felfestett sáv ugyan a közösségi közlekedést segíti, ám ezzel a húzással Pest után Buda is elesett az autósforgalom tekintetében.

A Blaha Lujza tér hétfőn indult felújítása miatt ezzel szemben a 7-es buszcsalád által használt sávokat elvették a tér környékén, ami az autósközlekedés mellett a közösségi közlekedést is alaposan lelassítja. A közösségi közlekedőknek is egyetlen egérút maradt: a föld alatti vonalak. Ám ott is a 3-as vonal belvárosi szakaszának felújítása zajlik, és a pótlóbuszok a felszínen szállítják az utasokat.