Nyitókép: police.hu

Razzia Siófokon, több száz embert igazoltattak

Infostart
2021. július 3. 15:11
Félszáz rendőr jelent meg a Petőfi sétányon.

Mint a rendőrségi portál írja, az idegenforgalmi szezonban a város lakossága a többszörösére duzzad, megnövekedett látogatói létszám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a Petőfi sétányt és környékét. A rendőrség az évnek ebben az időszakában alapvetően megerősített létszámmal van jelen, és az önkormányzattal, társszervekkel, polgárőrséggel szorosan együttműködve hajtja végre feladatait. Az egyenruhások a közrend és közbiztonság fenntartása mellett segítséget nyújtanak a hozzájuk forduló magyar és külföldi állampolgároknak egyaránt, valamint jelenlétükkel erősítik a helyi lakosok és a turisták szubjektív biztonságérzetét.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a társszervek munkatársai 2021. július 2-án 21 óra és július 3-án 6 óra között összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzéseket hajtottak végre a siófoki Petőfi sétányon. A művelet célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása volt.

A fokozott ellenőrzés során a rendőrök

  • 606 főt igazoltattak,
  • közülük öt főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt.
  • Négy esetben büntetőfeljelentést tettek garázdaság,
  • öt esetben szabálysértési feljelentést tettek engedély nélküli árusítás, tiltott prostitúció, illetve szexuális szolgáltatásra felhívás tilalma miatt, valamint
  • három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.