Nyitókép: facebook.com/orbanviktor/

Orbán Viktor: most a legjobbak a kapcsolatok Szlovákiával

Infostart / MTI
2021. június 29. 14:38
A miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Eduard Heger szlovák kormányfőt.

Orbán Viktor a szlovák miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: Németország és Ausztria után Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, 10 milliárd eurót meghaladó forgalommal. Hozzátette: ebben az évben a növekedés már meghaladta a 9 százalékot.

Jelezte: örülnek annak, hogy szlovák befektetők is megjelentek Magyarországon, és így a gazdasági mozgás kölcsönössé vált. Nagyszerű hírnek nevezte, hogy a nehéz 2020-as évben is fogadhatott Magyarország befektetőket Szlovákiából.

"Megvontuk az együttműködésünk elmúlt tíz évének mérlegét.

Kellő szerénységgel, de azt kell mondanunk, hogy soha nem voltak olyan jók a kapcsolataink, mint most"

- fogalmazott.

Hozzátette: ehhez az kell, hogy két jó hangulatban lévő és magát sikeresnek tekintő ország találkozzon. A miniszterelnök Szlovákia elmúlt tízéves teljesíményét "fantasztikus sikertörténetnek" nevezte, kiemelve, hogy saját sikerek mellett vannak közös sikertörténetek is.

A magyar kormányfő jelezte: Magyarország és Szlovákia a nyugat-balkáni bővítés ügyében "egy hangszeren játszik", a migráció kérdését ugyanúgy ítélik meg, és a visegrádi együttműködés is mindkét ország számára fontos. Megjegyezte: a V4-ek szerdán találkoznak Katowicében, Magyarország pedig megpróbál a lehető legjobb koordinátora lenni a négy ország együttműködésének.

A kormányfő a két ország közös eredményeit sorolva elmondta:

  • a komáromi hidat már átadták,
  • a Miskolcot Kassával összekötő autópálya hamarosan elkészül,
  • a jövő héten pedig új Ipoly-híd alapkövét teszik le.

Kiemelte: 2023-ig hat újabb határátkelési pont jön létre a két ország között.

Arra is a kitért, hogy május óta üzemelnek a két országot összekötő villamosenergia-hálózat elemei, a gázvezetékek is össze vannak kötve egymással, és ennek a kapacitásbővítésén is dolgoznak. Nagy terv, hogy a két ország két fővárosát gyorsvasút kösse össze, úgy hogy ezzel Prágába és Varsóba is el lehessen jutni - tette hozzá.

A nemzeti közösségekre rátérve a kormányfő megerősítette: a Magyarországon élő szlovákok meg fognak kapni minden támogatást, amely a kulturális, oktatási és politikai identitásukhoz szükséges. Hozzátette: a budapesti szlovák kulturális központ kialakításához is nagy összegekkel járulnak hozzá.

Kiemelte: miután ez egy érzékeny kérdés, arra kérte a szlovák miniszterelnököt, hogy ha bármilyen nehézséget lát a magyarországi szlovákok tekintetében, akkor közvetlenül tárgyalják meg ezeket a kérdéseket. Orbán Viktor megköszönte a szlovák kormányfő "nagyvonalúságát", hogy hasonló nyitottságot mutat a Szlovákiában élő magyarok ügyében, és reményét fejezte ki, hogy a szlovák és magyar népcsoportok nem elválasztó, hanem összekötő kapcsai lesznek a két nemzetnek.

Úgy vélte: most már csak egy kis szerencse kell, és akkor a gazdasági újraindításnál is olyat mutatnak a világnak, amilyet ma még kevesen gondolnak.

Hangsúlyozta: most még az oltás a fontos, hiszen a járvány csak azok számára ért véget, akik beoltották magukat. Magyarországon sajnos sokan nem oltatják be magukat, és továbbra is ki vannak téve a kockázatnak - jegyezte meg. A magyar kormányfő reményét fejezte ki, mindkét ország gazdasági újraindítása úgy sikerül, hogy "ismét lesz egy újabb közös sikertörténet".

Fontos szomszéd

Innovatív és kölcsönös fejlesztések jellemzik a Magyarországot és Szlovákiát is magába foglaló térséget. Ezeket a jövőben is erősíteni kell - mondta Eduard Heger.

A szlovák kormányfő kiemelte az infrastruktúrafejlesztést, azon belül is az energetikai projekteket.

Eduard Heger fontos szomszédnak nevezte Magyarországot. Azt mondta, hogy országa minden polgárának, így a kisebbségeknek is miniszterelnöke kíván lenni.

Azt szeretném, hogy Szlovákia minden polgára otthon érezze magát az országban - fogalmazott.